- Műsorajánló
Jetsunma Tenzin Palmo (1943) Tibeti buddhista szerzetesnő, a Drukpa Kagyü hagyományvonal képviselője. Író, tanító és az inidiai Dongyu Gatsal Ling női kolostor alapítója. 12 évet töltött a Himalájában egy barlangban, ebből 3 évig szigorú meditációs elvonulásban.
„Az első női szerzetesnövendékeink, akik a mi kolostorunkban végeztek Ladakhból érkeztek. Látható, érezhető a különbség az ő önbizalmuk és az újabb tanítványokéi között. Az újakban már nyoma sincs a kényszeres szerénységnek és engedelmességnek. Ők már tisztában vannak a lehetőségeikkel. Meggyőződésük, hogy mindenre képesek, hiszen látják, hogy már végzett előttük egy évfolyam, tehát bármi lehetséges. Az első csapat szerzetesnőnek feltettem a kérdést, hogy azt gondolják-e, hogy a férfiak eredendően intelligensebbek a nőknél. És mind igennel válaszoltak. Erre én azt mondtam, hogy ez nem így van, és hogy a férfiaknak csupán több lehetőségük van, mint nekik. Amennyiben mindkét félnek egyenlő esélyei vannak, mindkettő jól teljesít. „
Fordította: Balogi Virág, elmondja: Horváth M. Zsófia
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

„Évekbe telt, mire megtanultam az ő nyelvét, úgymond. Ő nem feltétlenül szavakban fejezi ki a szeretetét és önmagát, hanem mondjuk érintéssel, vagy a főzésben, tehát

Október 30-án érkezett a hazai mozikba a Dalai Láma – A boldogság tanítása című bensőséges és mélyen inspiráló dokumentumfilm, amely a világ egyik legnagyobb tiszteletben

„Nincs másfajta intelligencia, csak mesterséges. Legalábbis a buddhista filozófia szerint. Amit mi emberi intelligenciának tartunk, az is mesterséges. Ugye amit mi nyelvként használunk, az egy