Főoldal > KEDVESSÉG NAPTÁR 2018 – TÉGY JÓT DECEMBER
Terjesszük a kedvességet idén a karácsonyi időszakban! Ez a Tégy jót! decemberi kedvességnaptár a hónap minden napjára egy javaslatot tartalmaz, hogy hozzájárulhassunk a kedvesség terjesztéséhez a világban. Az ünnepek időszakának az emberi kapcsolatokról és egyszerű örömökről kéne szólnia, nem pedig a fogyasztásról.
Terjesztenénk a kedvességet – és nem szaporítanánk a szükségtelen műanyaghulladék, vagy az elfogyasztott édességek mennyiségét.
Az Action For Happiness csapata ebben a hónapban azzal lepett meg minket, hogy magyar nyelvre is lefordították és a honlapjukon elérhetővé tették a naptárt. Így a nyomtatható pdf változatot innen letölthetik.

A naptár ötletgazdája: Peter Harper.
Az Action for Happiness (Tegyünk a boldogságért!) olyan emberek mozgalma, akik elkötelezték magukat egy boldogabb és törődőbb társadalom felépítése mellett. Gyökeresen másfajta életet szeretnénk látni: ahol az emberek kevésbé törődnek azzal, mit szerezhetnek meg csak maguknak, és többet foglalkoznak mások boldogságával.
Az Action for Happiness azt kéri…
… hogy legyünk szeretetteliek, együttérzőek és őszinték, adjunk örömet, enyhítsük a bánatot és teremtsünk egy új holnapot.
Legyen a vágyunk, iránytűnk és célunk valamennyiünk boldogsága!
„Az élet különféle területeiről hozzuk össze a hasonlóan gondolkodó embereket, és a legfrissebb tudományos kutatásokra alapozva segítünk nekik, hogy a gyakorlatban akcióba léphessenek. Számos terület, így a pszichológia, oktatás, közgazdaságtan és társadalmi innováció vezető szakértői támogatnak bennünket. A mozgalom tagjai egyszerű fogadalmat tesznek: igyekeznek több boldogságot teremteni környezetükben. Mi biztosítjuk az ötleteket és forrásokat, hogy segítsük őket ebben otthon, a munkahelyükön vagy a közösségükben. Sok tagunk helyi csoportokat szervez, hogy együtt cselekedhessenek.
Nem tartozunk vallási, politikai vagy üzleti szervezetekhez, és bármilyen (vagy semmilyen) hitű embert szívesen látunk, a társadalom bármely részéből. 2010-ben alapította a mozgalmat Richard Layard, Geoff Mulgan és Anthony Seldon. Védnökünk a Dalai Láma.”

A globális buddhizmus számára is mérföldkőnek számító pillanatban, január 22-én történelmi találkozóra került sor a legfőbb tiszteletreméltó Dr. Pallegama Hemarathana Nayake Thero, Srí Lanka Atamasthanadhipathi-je

A tiszteletreméltó Daehae Sunim (polgári nevén Younguee Yoo) buddhista szerzetes és filmrendező vasárnap elnyerte a legjobb fikciós film díját a Dakkai Nemzetközi Filmfesztiválon az emberben

A második Globális Buddhista Csúcstalálkozót január 24–25-én tartják a Bharat Mandapam konferenciaközpontban, Újdelhiben, és várhatóan Narendra Modi indiai miniszterelnök nyitja meg az eseményt. A csúcstalálkozón