Főoldal > Köszönjük, hogy hallgatnak minket!
- Műsorajánló
A megváltozott körülményekhez alkalmazkodva most főleg interneten keresztül vesszük fel a riportjainkat. Hangoskönyveket, rádiójátékot készítünk, tanítóbeszédeket fordítunk és olvasunk fel, új pályázatot írtunk ki. Dolgozunk azon, hogy archívumunk legyen, podcastoljunk, elérhetőek legyünk nem csak rádióként.
Munkánkat azzal segítitek leginkább, hogy továbbra is hallgattok, olvastok bennünket azzal a lelkesedéssel és nyitottsággal, ahogyan mi készítjük műsorainkat nektek. Iratkozzatok fel hírlevelünkre (a főoldal alján), amit általában havonta egyszer küldünk nektek.
Továbbra is Adásban a Tan!


A Tan Kapuján járt vendégségben egy théraváda szerzetes Srí Lankáról, a Tiszteletreméltó Udugama Swarnajyoti. Alkalmunk nyílt beszélgetni vele, amikor a BuddhaFM rádió stúdiójába is ellátogatott.

„Az eddigi beszélgetéseink során rengeteget emlegettük az ‘üresség’ fogalmát. A múltkor is a lét három alapvető jellemzőiről beszéltünk, ugye az állandótlanság, éntelenség, szenvedésteliség. …ezeket a

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére