- Műsorajánló
Leél-Őssy Tamás 1996-ban kezdte a A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát karate – és japán szakon – itt ismerkedett meg a chi-kunggal. Első mestere Sárai Gábor volt. 2008-ban találkozott első kínai mesterével, Zhang Shen-nel, aki csikung gyógyító, energiagyógyász és harcművész volt, és aki a Shaolin templom szerzetesétől, Que Ah Shui-tól tanult csikungot. Második kínai mestere Dr. Lu Guangyi taiji mester, akupunktúrás orvos és Tuina masszőr, akitől három éve tanul, miközben már saját magának is 150 tanítványa van.
Kell gyakorol, biztos lesz jó – Leél-Őssy Tamás, chi kung – Facebook oldal
„A legerőteljesebb chi kung amit Zhang Shen mestertől tanultam, az a Fan Teng Gong chi kung volt. 10 évvel ezelőtt kezdetem el gyakorolni és teljesen átalakította az életemet, mert addig sosem tapasztalt élményekben volt részem. Az energia áramlása nem egy elmélet, vagy filozófia volt többé, hanem konkrétan tapasztalható folyamat. A hatásai pedig még meggyőzőbbek voltak számomra. Az energetikai mosás gyakorlata beindított egy olyan méregtelenítést a szervezetemben, ami kitisztított belőlem több éves nem megfelelő étkezés, rendszertelen alvás, folyamatos stresszállapotok és érzelmi kiegyensúlyozatlanságok lerakódásait. Mindezt úgy, hogy a szerveket látja el energiával a gyakorlás és a többlet energiát önmaga tisztítására tudja hasznosítani a szervezet.”
Riporter: Bende Zsuzsanna (2022)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő