Főoldal > Mireisz László: A digitális galaxis guruja

- Műsorajánló
Korszakváltásnak vagyunk szemtanúi — állítja Mireisz László a Zen Tükörben, és azzal bíztat bennünket, hogy ahogyan Jézus, vagy Buddha a maga korában, úgy ennek a mostani korszaknak is meg fog jelenni a mestere valamilyen formában. Ebben a műsorban négy témát tekintünk át: A Gutenberg-galaxist, a hermetikus időszámítást, a digitális galaxist és az új tanító eljövetelét ( Jupiter-Szaturnusz együttállás a Vízöntő 0 fokán).
„…Lehet, hogy sokak szerint erre nincs is szükség, mert például a buddhizmus tudat-tana olyan út, mely minden korban és időben járható, de ha megfigyeljük, akkor azt látjuk, hogy a buddhizmus is sokat változott, mert az emberi tudaton belül a kor-tudat a zsilip, melyen keresztül a Tan aktualizálja magát. Erdei remete csak addig van, amíg van erdő, a barlangban meditáló jógiba is chipet fogna ültetni, és a jóga sem a megváltás útja már, hanem egészségmegőrző torna. Hogy mégis mi lesz a módja annak, hogy az Örök Tan a digitális korban mindent elsöprő módon megnyilatkozzon, az majd a nemsokára manifesztálódó guru, a digitális galaxis guruja fogja felmutatni….”
Tartsanak velünk és hallgassák meg Mireisz László írását Kövesdi László előadásában!
Az adás időpontja: 2020. MÁRCIUS 24., KEDD 07:44; szerda 10:44; csütörtök 13:44; péntek 16:44; szombat 11:44; hétfő 20:44
„A buddhista oktatásban – mind a tanító, mind a tanuló részéről – megismerési folyamat zajlik, a belső megismerés a cél, amelynek megközelítésében az emberi lét
Ácsán Szóna kanadai théraváda szerzetes és kolostoralapító apát. Módszerében ötvözi a thai erdei meditációs hagyományt a sri lankai skolasztikus módszereket és a nyugati pszichológiai szemléletmódot,
Balogi Virág költő, műfordító, tanár és Weiner Sennyey Tibor költő, író, műfordító, szerkesztő gondolatai a helyes beszédről. Az adás időpontja: 2025. március 17., hétfő 07:25