Főoldal > “Szokatlan ügymenet” Beszámoló egy kolostorból elzártság idején
Ácsán Dhammanandó üzenete a London melletti Amaravati Buddhista Kolostorból érkezett az őt rendszeresen vendégül látó Tan Szigete Közösség tagjainak.
„Amaravati zárva van, március 24. óta, amióta a brit kormány elrendelte, hogy az Egyesült Királyság összes templomát bezárják. Ez a rendelet itt mintegy 60 embert érintett: szerzeteseket, apácákat, tanítványokat, anagarikákat, benntlakó szakmunkásokat, az elvonulási központ vezetőit, valamint a téli elvonuló csoport egy részét. …
…Április elején megjelentek a kék harangvirágok az Amaravati erdőben, közvetlenül a kolostorhoz vezető ösvénnyel szemben. Van valami nagyon különleges ebben a kékben, ami a harangvirágok kékje. Kék persze, de van benne egy kevés lila és bíbor is. Egyre több lesz belőlük, gyakran csomókban nönek, és teljesen nyilvánvaló, hogy hozzájuk még nem érkezett meg a távolságtartás üzenete. Hihetetlenül egyenesre és magasra nőve dús, sötétkék szőnyeget alkotnak az erdő túloldalán. Csak néhány hétre ugyan, de ez egy nagyon mély és nyugodt szépséget kölcsönöz ennek az amúgy hétköznapi erdőnek. Aztán a kék harangvirágok elkezdenek hervadni. Úgy tűnik számomra, hogy a természet azt mondja: „Nos, ha ez az utolsó tavaszod, akkor mielőtt menned kell, legalább egy keveset láss meg abból amire képes vagyok.”
Az adás időpontja: …hamarosan
Fordította: Bende Zsuzsanna
Elmondja: Kövesdi László
A Vatikán Vallásközi Párbeszédért Felelős Dikasztériuma üzenetet küldött a buddhistáknak Vészák ünnepe alkalmából, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd nem korlátozódhat szavakra, hanem „konkrét tettekké kell válnia
Idén, 2025-ben Vietnám legnagyobb városa, Ho Si-Minh adott otthont az ENSZ hivatalos nemzetközi Vészák ünnepének. Az esemény a szolidaritás, a béke és a fejlődés gondolatát
Mint oly sok vallási ünnepet Thaiföldön, a Viszakha Bucsa napot is a hagyományos holdhónap naptári számításai alapján rendezik meg minden évben. Idén az ünnep május