Főoldal > Őszentsége a Dalai Láma Vészák napi köszöntője

Őszentsége a Dalai Láma Vészák napi köszöntője

Üdvözlök minden buddhista társamat világszerte ezen a kedvező napon, amikor a Buddha születését megvilágosodását és Maháparinirvánába távozását ünnepeljük.

Sákjamuni Buddha a Sákja törzs hercegeként látta meg a napvilágot az ősi Indiában, 2600 évvel ezelőtt. A páli és a szanszkrit hagyomány szerint a Buddha a megvilágosodást egy teliholdas nap hajnalán érte el, amit Buddha Purnimának hívunk. A hagyományok egyetértenek abban is, hogy nem volt megvilágosodott kezdettől fogva, hanem Buddhává vált a megfelelő körülmények, továbbá az érdemek és a bölcsesség felholmazására való törekvés által. A szanszkrit hagyomány szerint ezt számos világkorszakon keresztül tette és a Buddha négy teste – a Természetes Igazságtest, a Bölcsesség Igazságtest, a Teljes Örömtest és a Megnyilvánulástest – megjelenésével járt.


Dharamsala ​

A Buddha ürességmeditációban való teljes elmerülése a Bölcseség Igazságtest, amiből különböző alakokban nyilvánul meg. A Teljes Örömtestben az árja bódhiszattváknak jelenik meg, míg a Megnyilvánulástest mindenki számára látható. Sákjamuni Buddha egy Legfelsőbb Megnyilvánulástest volt, az érző lények érdekében való folyamatosan áramló tevékenység forrása.

A Buddha tanítása alapvetően gyakorlatias. Nem csak az emberek egy csoportjához szól, nem is egy ország népének, hanem minden érző lénynek. Az emberek képességeik és hajlandóságuk szerint követhetik ezt az ösvényt. Ami engem illet például, a buddhista képzésemet még gyerekkoromban kezdtem és noha már majdnem 86 éves vagyok, még mindig tanulok. Ezért, bármikor amikor buddhistákkal találkozom arra biztatom őket, hogy legyenek 21. századi buddhisták, fedezzék fel a tanítás valódi értelmét és valósítsák meg azt. Ez hallgatással és olvasással jár, a hallottakon és az olvasottakon való elgondolkodással, azok mély elsajátításával.

Noha világunk alapvető változáson ment át a Buddha ideje óta, a tanításának a lényege ugyanúgy érvényes maradt ma is, 2600 év elteltével. Mind a páli, mind a szanszkrit hagyomány rendelkezik a tudatlanságtól és a szenvedéstől való megszabadulás módszereivel. A Buddha tanácsa egyszerű: kerüljük a másoknak való ártást és segítsük őket amikor csak tudjuk minden lehetséges eszközzel.

Kezdhetjük azzal a felismeréssel, hogy mindenki más épp olyan mint mi vagyunk abban a tekintetben, hogy boldog akar lenni és nem szereti a szenvedést. Minden lény születéstől való joga az öröm keresése és a szenvedéstől való megszabadulás. A személyes boldogság azonban nagyban függ attól, hogyan viszonyulunk másokhoz. A mások iránti tisztelet érzésének és a jólétükkel való törődés képességének kifejlesztésével lecsökkenthetjük az énközpontúságunkat ami oly sok problémánk oka, és erősíthetjük a jólelkűség érzéseit, amelyek az öröm természetes forrásai.

Ezen a jeles napon a buddhisták imaszertartásokat tartanak olyan szent helyeken, mint Bódhgája, Lumbíni és Kandi de más buddhista vidékeken is. Csatlakozzunk mi is, hogy együtt tegyünk meg mindent amit tudunk, hogy legyőzzük az előttünk álló globális fenyegetéseket, az olyanokat mint a világjárvány ami oly sok fájdalmat és nehézséget okozott világszerte.

Imáimmal és jókívánságaimmal,

a Dalai Láma

2021. május 26.

Forrás – a Dalai Láma hivatalos oldala

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Kapcsolódó

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a