- Műsorajánló
Anthony Stultz, zen tanító válaszol erre a sokszor elhangzó kérdésre.
Van olyan buddhista, aki sokszor hajol meg, én elég sokszor. Központi eleme ez a gyakorlásnak; tiszteletet, alázatot és szeretetet érzünk általa. Így mondunk igent akkor is, ha nem értjük a lét rejtelmeit. Dógen, a zen mester azt mondta: “Amíg az emberek rendesen hajolnak meg, nem vész el a Buddha útja.”
Minden reggel, mielőtt bármit is csinálnék, és este, mielőtt nyugovóra térnék, meghajlok az oltár előtt. Így veszek menedéket és emlékeztetem magam arra, hogy nem számít, milyen jól vagy rosszul ment a nap, a lényem alapja ebben a múló életben az együttérzés, a kreativitás és a kapcsolódás. Eszembe juttatja, hogy az értékem nem attól függ, mi történik, mit csinálok, vagy mim van.
A meghajlás olyan tudatos cselekedet, ami a fizikai oldalt erősíti a gyakorlásunkban. Amikor emberek előtt hajlunk meg, ezzel emlékeztetjük magunkat arra, hogy mindannyian össze vagyunk kapcsolva. Meglátjuk a buddhát a másikban, ezzel túlvisz saját határainkon. Meg szoktam hajolni továbbá a kedvenc macskám sírja előtt, a kertben álló fa előtt és a hold fényét tükröző tó előtt is. Szeretek felnézni a csillagos égre és meghajolni az ég tágassága előtt, emlékezvén tudatom igazi természetére.
„Megkönnyíti az életet, ha az ember tisztában van magával. Én úgy érzem, hogy az én életem könnyű. …a feszülés hiányzik. A feszülés az kiesett. Hogy
Szavakon túl – Összehasonlító tanulmány a különböző meditációs módszerekről a buddhizmus öt nagy iskolájában címmel írta és védte meg sikeresen Cser Zoltán doktori disszertációját a
A Svájcban és Liechtensteinben élő tibeti közösség egyhetes békés tüntetést és szolidaritási menetet indított a Svájci Szövetségi Parlamenttől (Bundeshaus) Bernből a Kínai Népköztársaság zürichi nagykövetségéig,
