- Műsorajánló
Thich Nhat Hanh halálát követő 49. nap letelte után hamvait a vietnámi anyakolostorából, a Tu Hieu-ból, ahol eltávozott, elszállították és szétosztották a világ számos pontján általa alapított kolostorok, közösségek között.

Legnagyobb és központi, franciaországi kolostora a Plum Village – Upper Hamlet számolt be a hamvak szétosztását és szétszórását kísérő szertartásokról.



“Március 5-én, szombaton a Thay szerzetesei és világi követői összegyűltek Upper Hamletben, hogy fogadják Thay Vietnámból hazaérkező hamvait. A szanghatiba öltözött szerzetesek és szerzetesnők csendben vezették a felvonuló menetet, miközben tudatosan lépkedtek a szertartásos harangok és dobok hangjára. Miután a Thay tiszteletére megérintették a földet a Nyugodt Víztükör Teremben, a szangha elénekelte a ‘Megérkeztem, itthon vagyok’ dalt. A szertartás folytatásaként a szerzetesnők elvitték a Thay hamvait New Hamlet-be és Lower Hamlet-be.”

Március 12-én történt a hamvak szétosztása a közösség tagjai között és azok szétszórása általuk, erről a szertartásról is egy videót tettek közzé.
„2022. március 13-án a Szangha a béke és az együttérzés közösségi energiáját ajánlotta fel Thay hamvaninak szétszórása alkalmából rendezett szertartáson. Három teljes napon át végeztünk ülő- és sétáló meditációt, mély relaxációt, tudatos étkezést és hallgatunk csodálatosan mély belátást tükröző tanításokat vezető dharmatanítóinktól” – mondták a közösség szerzetesei és apácái. Ezt követően zenével és versekkel emlékeztek mesterükre.
A teljes képgaléria megtekinthető a Plum Village honlapján ahová az alábbi képre kattintva juttok el:

Forrás – Buddhisdoor
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő