Főoldal > Beszélgetés Solymári Szilviával – Szakdolgozatok a Tan Kapujából sorozat
- Műsorajánló
A belső szabadság elérése
A hellenisztikus és buddhista bölcseleti módszerek összehasonlítása és kölcsönhatásaiknak vizsgálata
Beszélgetés Solymári Szilvia Fehér Judit díjas diplomamunkájáról
“Dolgozatomban megvizsgáltam a hellén bölcselet néhány sajátosságát és megkíséreltem párhuzamba állítani néhány buddhista gyakorlattal. A két életgyakorlat között több párhuzamosság is megfigyelhető. Ennek részben az az oka, hogy a görög és az indiai kultúra már az ókorban kapcsolatban állt egymással. Ez szórványosan már a Szókratész előtti gondolkodók esetében is igazolható, de a Nagy Sándor hódító hadjárata után egyértelmű, hogy intenzívebbé vált. Ennek következtében egy erőteljes kulturális csere jött létre, mely mind a filozófia terén, mind a művészetben tetten érhető. Az ilyen akkulturációs helyzetek vizsgálata mindig érdekes következtetésekre vezet. Dolgozatomban ezeket a párhuzamokat és hatásokat kívántam körbejárni és feltárni. Bátran állíthatom, hogy jó néhány hatást, és annak nyomán kialakult párhuzamot sikerült bemutatnom.”
Riporter: Udvardi Márton (2023)
A belső szabadság elérése – Solymári_Szilvia_Szakdolgozata (2020)
BuddhaFM – Adásban a Tan!

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda