Megtekinthető a Tipitaka Koreana

Tipitaka Koreana Először tette megtekinthetővé a nagyközönség számára a Tripitaka Koreana, a Phalman Tedzsangkjong nyomtatódúcait az azt őrző Heinsza dél-koreai templom. A szent szövegek több mint nyolcvanezer fatáblába faragott negatív dúcai a hónap végétől minden szombaton és vasárnap lesznek vezetett túra keretében láthatóak az érdeklődők számára napi két turnusban maximum húsz főnek. A buddhista szentiratok […]

Jógáról gyerekeknek a városi zajtól távol – interjú Szöllösi Kata jógaoktatóval

„Nem is gondolkodtam rajta sokat, hogy én ezt, hogy fogom megközelíteni. Egyszerűen adta magát a helyzet, hogy egy-egy feladathoz a testünket is be tudjuk vonni abba az aktív munkába, amit órán csinálunk.” – Szöllösi Kata   Szöllösi Kata édesanyaként, jógaoktatóként, buddhista tanítóként is napi szinten foglalkozik gyerekekkel. Budapestről egy vidéki kistelepülésre költöztek családjával néhány éve. […]

A Tan Kapuján túl – interjú Héjjas Emese kommunikációs szakemberrel

„…gimnazista koromban én már elkezdtem ilyen buddhista gyakorlatokat csinálni, anélkül, hogy tudtam volna mi az a buddhizmus. Arra gondolok, hogy a ragaszkodásomat próbáltam így csökkenteni. Például azt csináltam, hogy a legkedvencebb tárgyaimat elajándékoztam azokon a pontokon, amikor már nagyon elkezdtem ragaszkodni hozzájuk. És aztán csak később azonosítottam be, hogy tulajdonképpen én már egy buddhista gyakorlatot […]

Minden változáshoz bátorság kell – Interjú Kováts Tibor addiktológiai konzultánssal

Kováts Tibor – addiktológiai konzultáns, a Ferencvárosi Önkormányzat szenvedélybetegek nappali ellátásának intézményvezetője „…A társadalmi elvárásoknak megfelelően elvégeztem az iskolákat, az egyetemet, dolgoztam, nősültem. ..Ezt elérni, azt elérni, kijutni Amerikába, nagy autó, nagy ház …Ezek mind ilyen lufik voltak, amik kipukkantak és ott álltam, hogy akkor most mi van? …49 éves koromra …meghalt a lelkem. …Estére […]

Kertai Éva: A Dhammapada üzenetei – Szakdolgozatok A Tan Kapujából

Kertai Éva: A Dhammapada üzenetei – Szakdolgozatok A Tan Kapujából „Azt hiszem, aki a buddhizmusban elkezd ismerkedni önmagával, meg úgy a világgal, annak a Dhammapada nagy segítség lesz. De hogy, hogy lesz segítség? Úgy, ahogy Ő hozzá áll.” – Kertai Éva Kertai Éva, gimnáziumi nyelvtanárként, közgazdászként végezte el A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát. Az egyik […]

A Tan Kapuján túl – Hangtálterápia Kiss Jánossal

A Tan Kapuján túl – Hangtálterápia Kiss Jánossal Kiss János buddhista tanítóval, hangtálterapeutával beszélgettünk többek között arról, hogy a Tan Kapuján túl mennyire tudta beépíteni az életébe, munkáiba a főiskolán tanultakat. János jelenleg Nagymaroson él, egyéni hangtálterápiát és csoportos gong meditációt is tart. Gyermekkora óta foglalkozik hangszeres zenével. Csak néhány hangszer azok közül, amelyekkel mélyebben […]

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap A vietnámi származású zen mester Thich Nhat Hanh, vallási vezető, békeaktivista, író és költő, az elkötelezett buddhizmus vezéralakja. Száznál is több könyvet jelentetett meg világszerte, a legfontosabbak magyarul is olvashatóak. Központi tanítása a jelen pillanat békés és teljes megélése az éberség alkalmazásán keresztül. Szívem, a Nap – Az éber […]