Az eljövendő Buddha és a szeretet fogalma – Beszélgetés Cser Zoltánnal a Maitréja kultuszról
„Én örülök neki, hogy az egyházunkban is a négy nagy ünnep közül a téli napfordulónál elkezdtük Maitréja ünnepét, és ezen belül, a Maitréja szertartásán belül a négy mérhetetlen gyakorlatát, azt a megértésen alapuló szeretet, a belátáson alapuló szeretet, a belátáson alapuló együttérzés, együtt örvendezés és egységnek az állapotát gyakorolni. Mert úgy érzem, hogy valami nagyon régi dologhoz térünk vissza.”
Apró betűs részek – Tudatos vásárlás és ajándékozás buddhista szemlélettel
„Akinek vesszük az ajándékot, ne legyen számára ártalmas, nekem ne legyen ártalmas, jó érzéssel tudjam megvenni, tehát a szatját gyakorlom, a helyes beszédet, mert tisztában vagyok vele, hogy mi van benne, jó-e, megfelelő-e, hasznos-e, előre vivő-e, boldogságot okoz-e…”
Ha az emberiség felébredne – Beszélgetés Horányi Juli énekesnővel
„…mert ha az emberiség felébredne az ilyen típusú meggyőződéseiből, akkor például rájönne, hogy nem szabadna egymással háborúzni. …vagy lopni egymástól. Ebből azért még mindig nem ébredtünk fel és szerintem ez egyénileg tud megtörténni.”
Mi köze van a svédeknek a hatha jógai ászanáinak eredetéhez? – Malik Tóth István jógaoktatóval a jóga eredetéről
„…az Upanisadokban már az utalások szintjén megjelenik a jóga, mint spirituális gyakorlás…”
Egy minden hagyományt integráló szemlélet – Beszélgetés Gánti Bencével
Gánti Bence klinikai szakpszichológus, az Integrál Akadémia és az Integrál konferenciák alapítója, a Ken Wilber által létrehozott integrál szemlélet magyarországi képviselője, Ken Wilber tanítványa…
A globális gyógyulás esélye – Csörgő Zoltánnal a vírus szimbolikájáról
„Regionális, élhető gazdaságokat és kisközösségeket kellene létrehozni – feltehetően – a túlélés érdekében. Miközben tudatosítanunk kell azt is, hogy nem nemzetekben, nem egymással szemben álló vallásokban, és kultúrákban, hanem emberiségben, egységes emberiségben és egységes emberi szellemiségben kellene gondolkozni.”
Jézus és Buddha útján az ünnepi időszakban – Beszélgetés Weiner Sennyey Tibor költővel
„Alapvető emberi természetünk, hogy szeretünk ajándékot kapni és adni is. Csak felesleges dolgokat nem kell, mert teli vagyunk felesleges dolgokkal, az egész világot megeszi a szemét…, minden be van csomagolva nem tudom hány műanyagba. Egy gyereknek sokkal értékesebb az idő, amit együtt töltünk vele.”
„A Buddha egyszer azt mondta…” Ácsán Dzsajaszáró gondolatai
Ácsán Dzsajaszáró gondolatait hallhatják az interjúk, tanítóbeszédek és más műsorok között Jegyzetek címmel, Fenyvesi Róbert fordításában és Kövesdi László előadásában.
D.T. Suzuki: A zen mezején – új hangoskönyv a BuddhaFM rádióban
„Általában vonz bennünket az analitikus tudás vagy a diszkriminatív megértés, ezért a realitást több darabra osztjuk fel. Felboncoljuk -és a felboncolással megöljük a valóságot. Amire az analízist befejeztük, a valóságot már megöltük, és azt képzeljük, hogy ez a holt valóság a mi valóság-felfogásunk, annak megértése. Amikor a valóságot holtan látjuk az analízis után, azt mondjuk, hogy értjük; pedig amit értünk, az nem maga a valóság, hanem csak annak holtteste, miután megcsonkították az érzékszerveink és az intellektusunk. Nem vesszük észre, hogy a boncolásnak az ilyen eredménye nem maga a valóság, és amikor ezt az analízist tesszük meg megértésünk alapjául, elkerülhetetlen, hogy eltévedünk, és messze kerülünk az igazságtól. Így ugyanis sohasem jutunk el a valóság problémájának végleges megoldásához.”
100 éves a múzeum – Fajcsák Györgyivel a Hopp Múzeum igazgatójával beszélgetünk
„Azoknak a kiadványoknak, a könyveknek a fontossága értékelődik fel, amiket igenis kézbe lehet venni most is. És amelyek bekuckózva, elvonulásra alkalmat adhatnak.”