Nemsokára pénzre válthatjuk a meditációt

Az Acer nemrég bejelentette, hogy olyan imafüzért dob piacra, ami számolja az elmondott mantrákat. De ennél sokkal többre is képes: az okosfüzér a mantrákkal szerzett érdemeket feltölti a közösségi médiába, használható bankkártyaként, segíthet az adományozásban, sőt virtuális pénzt is kereshetünk a segítségével.

Az okosfüzér ötletét az a nehézség adta, hogy a gyakorlóknak a mantrák recitálása során számolniuk is kell, ami megosztja a figyelmet, így nem tudnak a teljes összpontosításban maradni. A tajvani techcég megoldása a problémára egy chippel ellátott málá, mely a felhasználó okostelefonjához kapcsolódik, ezzel végtelen alkalmazási lehetőség előtt teret nyitva. A mantrázással elért érdemeket egy számlán gyűjti, amit aztán tetszőlegesen felhasználhatunk, például felajánlhatjuk őket minden érző lény javára, vagy célzottan valamely szenvedő lénynek.

Az eszköz kompatibilis olyan kriptovaluta-rendszerekkel is, mint a Lotos-féle Karma Token, ami azt jelenti, hogy az elért érdemek gazdasági értékkel is bírhatnak. Terveik szerint meditációval, vagy a buddhizmus tanításával szerzett pontjainkat kriptovalutára válthatjuk, amit aztán egy kolostornak, vagy szervezetnek adományozhatunk, de fizethetünk vele tanfolyamokért, vagy buddhista értékek mentén működő vállalkozásoknál is.

Az okosfüzérből már a bejelentése előtt több tízezer előrendelést kapott a fejlesztő cég, mely tervei szerint főleg buddhista szervezeteknek fogja értékesíteni. 

A buddhizmus Tajvan legnépszerűbb vallása: a népesség 35%-a vallotta magát buddhistának a 2005-ös népszámláláson. A legtöbben azonban egyfajta kevert népi vallást gyakorolnak, melyben jól megfér egymással a buddhizmus tanítása a taoizmussal és a konfucianizmussal.


Forrás: ejinsight, Tawan News
Képek: Pixabay (Jeonsango), kknews
Készítette: Harlam Bálint