
- 2023 november 27.
Mint korábban írtuk Thaiföldön a szerzetesek komolyan kiveszik a részüket a járvány elleni harcban. Más feladatok mellett ők végzik az elhunytak krematóriumba szállítását, illetve hamvasztását is.
A szomszédos, szintén théraváda buddhista többségű Mianmarban, korábbi nevén Burmában egy meglehetősen fiatal, mindössze tizenhárom éves fiatalember is csatlakozott ahhoz a csapathoz, amelyik a koronavírus következtében elhunytak holttesteinek szállítását végzi.
Tun Lin Naing, így hívják a kisfiút, egy helyi önkéntesekből álló csapathoz csatlakozott Rangunban, az 54 milliós ország legnépesebb városában. A járványhoz köthető halálesetek júliusban kezdtek megugrani az országban, ekkor indította el az önkéntesekből álló egyesület az ingyenes szolgáltatását.
Tun Lin Naing középen / fotó: RFA
Kezdetben, mikor jelentkezett a Metta Thingaha Ingyenes Temetkezési Segélyegyesülethez (Metta Thingaha Free Funeral Aid Association) még csak adminisztratív és fertőtlenítési munkákat bíztak rá. Pár hét múlva önként jelentkezett a legveszélyesebb és érzelmileg is legmegterhelőbb feladatra, a járvány áldozatainak holttesteinek összegyűjtésére, a szállításban és a hamvasztás előkészületeiben való segítésre.
A kezdeti bizonytalanságokat követően hamar oszlopos tagja lett a húsz fős Metta Thingaha alapcsapatának. Az egyesületet Min Din alapította július elején. Naponta öt halottaskocsival szállítják térítésmentesen a holttesteket Rangun környékéről.
„Kezdetben, mikor először szállítottam a holttesteket, nagyon féltem” – mondta a fiú, “de mivel olyan sokat vittem, már nem aggódom.”
Védőfelszerelésben / fotó: RFA
Az ifjú Tun Lin Naing-ra, aki amúgy szerelő akar lenni, holott már komoly rutint szerzett, még mindig nagy hatással van ez a munka. Naponta szembesül a halottakkal és a közösségek szenvedésével.
„Nagyon sajnálom ezeket az embereket, amikor látom a túlélő családtagokat sírni. Ezzel manapság elég gyakran találkozom” – mondta Tun.
A fiú családja a Metta Thingaha Egyesület közelében él egy szerény házban, Rangun Kelet-Dagun városrészében. A szülők tavaly decemberben küldték az egyesülethez, ahol a vezető, Min Din segíti a fiú taníttatását. Tun jelenleg hetedikes.
Miután az újabb járványhullám miatt be kellett zárni az iskolákat, Tun önkéntes feladatokra jelentkezett. Ez kezdetben adminisztratív feladatokat jelentett, de később, a halálesetek egyre gyakoribbá válásával, nagy szükség lett rá más területeken is, így csatlakozott a halottszállító csapathoz.
Nemcsak érzelmileg megterhelő / fotó: RFA
Min Din, a jótékonysági szervezet vezetője dicsérte a fiút, könnyen megtanulta és félelem nélkül végzi a munkáját.
„Nagyon kevés önkéntesünk volt és ő szívesen segített miután a városban egyre rosszabbra fordult a helyzet” – mondta Min.
„Semmitől se fél, és nagyon ügyel a PPE védőfelszerelés helyes viselésére, jobban, mint sok felnőtt.”
„A legtöbb önkéntesünknek két-három napos szabadságra van szüksége öt halottszállítással telt nap után. De ez a srác sosem tart szünetet. Még akkor is dolgozott, amikor a legmagasabb volt a halottak száma” – tette hozzá.
A fiú, aki a legidősebb gyerek a családban, haza se ment a munka kezdete, július eleje óta, nehogy megfertőzze a családját. A szülők, noha aggódnak érte, büszkék arra, hogy elkötelezetten dolgozik, és hogy a tanulmányait is folytatni tudja, aminek biztosítása máskülönben komoly problémát jelentene a családnak.
Tun Lin Naing már rutinos önkéntes / fotó: RFA
„Megpróbáljuk rendszeresen látogatni őt. Persze szájmaszkot kell viselnünk és alaposan kezet kell mosnunk miután hazatérünk a látogatásról. Azért aggódunk érte. Félünk, hogy megfertőződik munkája közben” – mondta édesanyja, Seint Lae Mon.
„Úgy látjuk eddig egészséges. A vele együtt dolgozó önkéntesek nagyon komolyan veszik a biztonságot” – tette hozzá.
Természetesen édesapja is büszke a fiúra.
„Nagyon emberszerető lelke van, áldott lesz amiért segít másokon” – mondta az apa, Kyaw Gyi.
Tun Lin Naing szerelő szeretne lenni később. Mentora, az egyesület vezetője Min Din azt mondta, mindent el fog követni azért, hogy a fiú megfelelő általános- és szakképzésben részesüljön, hogy megvalósíthassa álmait.
Forrás képriporttal – Radio Free Asia – RFA
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
A zen örök újrakezdő szelleméről – Beszélgetés Fölföldi Rózsával a One Drop Zen közösség gyakorlójával Sunrjú Szuzuki meditációról szóló könyvéről. „A zen álladóan erről a
Három szerencsés és bátor jelentkező a sikondai Buddhafeszten kipróbálta, milyen riportot készíteni és persze interjút adni. Közben azt is megtudtuk, hogy ők miért érkeztek a
Portrébeszélgetés Gódorné Hazenauer Zita japánkert szakértővel. Nevezzenek bár mihaszna szirom-bámésznak! Mert időközben úgy összemelegedtünk: hulltukban hullok én is. Új munkahelyén, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti