Főoldal > Buddhista elvonulás a Szelíd Mosoly Szangha szervezésében 2024. június 25 – június 30. Három Kincs Völgye

Buddhista elvonulás a Szelíd Mosoly Szangha szervezésében 2024. június 25 – június 30. Három Kincs Völgye

Jan Boswijk és Hilly Bol több éve tart két elvonulást évente Magyarországon. Jan, holland pszichológus – buddhista tanító, 2004-ben egy szertartás keretében „lámpást kapott” mesterétől, Thich Nhat Hanh vietnami zen szerzetestől, a Lam Te Dhyana Iskola 42. generációjának tanítójától, akinek sok ezer követője van világszerte. Ezzel Jan dharma tanítóvá vált ebben a tradícióban, ugyanúgy, ahogy Hilly Bol 2016-ban. Hilly több évtizede vezet elvonulásokat Hollandiában Jannal karöltve, gyakorolja a buddhizmust, s kórházakban végez önkéntes segítői munkát.

Jan és Hilly elvonulásain ennek a tradíciónak hagyományaihoz, tanításaihoz, szertartásaihoz kerülhetünk közelebb. Egy olyan irányzata ez a zen buddhizmusnak, amely szelíd útja a befelé fordulásnak, a meditáció hétköznapi alkalmazásának életünkben, nem utolsó sorban a buddhista, illetve nyugati pszichológia hatékony ötvözetének.

Ebben az évben kicsit rendhagyó elvonulást szervezünk. Plum Village-ben már hagyománya van az olyan elvonulásoknak, amelyeken gyerekek is részt vesznek. Tanítóinkkal egyetértésben idén olyan programot szervezünk a Három Kincs Völgyébe, ahova várjuk azokat az elvonulni vágyókat is, akik szeretnék magukkal hozni a gyerekeiket, vagy a családi, baráti környezetükből gyerekeket 6 éves kortól.

Facebook esemény

Az elvonulás időpontja 2024.06.25- 2024.06.30, helyszíne a Három Kincs Völgye. Csöndes, vezetett, sétáló meditációk váltogatják egymást az elvonulás öt napja során.
Jelentkezni a szervezok@szelidmosoly.hu címre küldött levéllel lehet. Az elvonulással kapcsolatos esetleges kérdéseket is erre az email címre várjuk.

Az elvonulás teljes részvételi díja felnőtt résztvevőnek 104.000, – forint, hat nap öt éjszakára, a kőházban. Sátorozást választva a részvételi díj felnőtt résztvevőnek 83.000,- forint. (Kérjük, ha megteheted, néhány ezer forinttal járulj hozzá azoknak az elvonulóknak a költségeihez, akiknek nehézségei vannak az elvonulás teljes összegének befizetésével.)

A regisztráció elkezdődött, és felnőtt részvevőknél 45.000, – forint, gyerek résztvevőknél 25.000, – forint előleg befizetésével válik konkréttá (bankszámlaszám: 11707024-20491033, OTP Bank, Szelídmosoly Civil Társaság).

Az elvonulásra a jelentkezési határidő 2024. június 2. az előleg befizetési határidő pedig 2024. június 15. A részvételi díj hátramaradó részét az elvonulás elején személyesen lehet majd rendezni a helyszínen.

Délelőttönként többnyire dharma-tanítások lesznek, és lehetőség nyílik majd kérdések feltevésére is. Kisebb csoportokban a hallott, és átélt élmények megosztása is a program része.

Napi háromszori vegetáriánus étkezés, kényelmes szállás, nyugodt, csöndes, szép környezet segítik gyakorlásunkat, elmélyülésünket.

Szeretnénk az elvonulást azok számára is elérhetővé tenni, akiknek esetleg anyagilag nehezebben kivitelezhető, ezért ilyen jellegű kéréssel forduljatok hozzánk bizalommal, hogy megtaláljuk a legkedvezőbb megoldásokat.


Gyerekek az elvonuláson:

A gyerekek részére a felnőttek elvonulásához illeszkedő programokat szervezünk, amelyeknek a lebonyolítását elkötelezett, tapasztalt szangha tagok vállalták. A célunk az, hogy a gyerekek részvétele ne zavarja a felnőtt elvonulók elmélyülését a programokban, dharma tanításokban, a csend megtapasztalását a nemes csend időszakaiban. De törekvésünk az is, hogy a gyerekek jelenléte kitágítsa egy ilyen elvonulás kereteit, és hogy a gyerekek meg tudják tapasztalni valamilyen módon az elkötelezett buddhizmus útját, lehetőségeit.

A tervek szerint a gyerekek sátorban, a kőháztól távolabb aludnának, vagy egyedül, vagy a velük érkező felnőttel, de lesz olyan szangha tagunk, aki vállalta, hogy szintén sátorban, a gyerek „tábor-ban” ott lesz velük. A sátrazáshoz nem tudunk sátrat biztosítani, azt az elvonulóknak kell magukkal hozni.

A gyerekek részvételével kapcsolatban még sok szervezési feladat van, emiatt fel kell mérnünk milyen nemű, és életkorú gyerekek vennének részt. Ezért kérjük adják meg az alábbi linken található adatokat, amennyiben biztosnak látszik a részvételük az elvonuláson:

Az elvonulás előtt az elvonulásra jelentkező gyerekeket, és szüleiket ismerkedő kirándulásra invitáljuk, a választható időpontok is a kérdőívben vannak. A gyerekek részvételi díja sátorban 52.000, – forint

Szeretettel várunk minden meditáció iránt érdeklődőt, és közösséghez tartozni vágyót elvonulásunkon!

 

Szelídmosoly.hu

Kapcsolódó

Műsorajánló

Beszélgetés Dr. Pressing Lajossal a non-dualizmusról

Beszélgetés Dr. Pressing Lajos Lílávadzsrával a non-dualizmusról Riporter: Bende Zsuzsanna (2024) Dakiniland – Pressing Lajos honlapja A buddhista misszió honlapja Az adás időpontja: 2024. május