
- 2023 december 10.
A novíciusok több mint felének lett pozitív a covid-tesztje a kiotói Csion-in templomban, ami a japán dzsódó-sú, Tiszta Föld iskola vezető kolostora.
A 68 szerzetesnövendék az avatásuk előtti utolsó képzési szakaszban voltak, amit hagyományosan minden év decemberében végeznek. Így idén is, december 4-én kezdődött a képzési program a Higasijama kerületben lévő fő templomban. A három hetes időszakban a szerzetesjelöltek intenzív képzésen esnek át avatásuk előtt, amelynek során mantrákat recitálnak, meditálnak és előadásokat hallgatnak.
A gyakornokok és oktatóik is PCR-tesztnek vetették alá magukat a program kezdete előtt és mindegyiküké negatív lett. Ennek ellenére az egyik hallgató december 6-án belázasodott. Ezt követően a kolostor minden lakójánál megisételték a PCR-tesztet, ami több mint 30 esetben lett pozitív. A képzési programot felfüggesztették és december 8-án hazamentek az érintettek.
A templom vezetőinek nyilatkozata szerint minden lehetséges intézkedést megtettek a fertőzések elkelürésére. Ez nem egyszerű feladat, mivel a képzési időszak alatt viszonylag kis helyen vannak összezárva a novíciusok. Együtt esznek, együtt vesznek részt a foglalkozásokon, együtt alszanak. Mindezek mellett megpróbálták betartani a távolságtartási szabályokat, például a lakók alvómatracait, futonjait, kellő távolságban helyezték el egymástól.
Hogy ennek ellenére mégis ilyen nagy arányú lett a fertőzés, arra hívja fel a figyelmet, hogy még most sem lehetünk elég óvatosak a csoportos rendezvények lebonyolításánál.
A betegek állapotáról illetve a betegségük súlyosságáról nem tudósítottak.
Nemrégiben adtunk hírt az idei Kagyü Mönlam imafesztiválról, amit az esemény vezetője a XVII. Karmapa még mindig jobbnak látott inkább online megtartani.
Forrás – The Mainichi
A kiemelt képen a kolostor Szanmon kapuja látható – japanguide.com
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
Könyvajánló beszélgetés Gáncs Nikolasszal: Shodō – Az ecset útja c. könyvének harmadik, bővített kiadásáról Riporter: Udvardi Márton (2023) „Gáncs Nikolasz és Zsidákovits Judit kalligráfiáról írott
Életút interjú Pető Tóth Károly költővel arról, hogy miként lesz valaki költő egy költőtárs javaslatára vagy koan író egy zen koan olvasásától. Beleshetünk kissé az
December 4-én, hétfőn avatták fel szerzetesnők egy új csoportját gesemává az indiai Bódhgajában. A csoport hét szerzetesnőből állt, akik így megkapták a tibeti gelug hagyományvonal