
- 2023 június 6.

- 2023 június 4.
- Műsorajánló

- 2023 június 4.
Zen buddhista elvonulás
2023. június 27 -július 2. Három Kincs Völgye
Jan Boswijk több, mint tíz éve tart évente két elvonulást Magyarországon. Jan, holland pszichológus – buddhista tanító, 2004-ben egy szertartás keretében „lámpást kapott” mesterétől, Thich Nhat Hanh vietnami zen szerzetestől, a Lam Te Dhyana Iskola 42. generációjának tanítójától, akinek sok ezer követője van világszerte. Ezzel Jan dharma tanítóvá vált ebben a tradícióban, ugyanúgy, ahogy Hilly Bol 2016-ban. Hilly több évtizede vezet elvonulásokat Hollandiában Jannal karöltve, gyakorolja a buddhizmust, s kórházakban végez önkéntes segítői munkát.
Jan elvonulásain ennek a tradíciónak hagyományaihoz, tanításaihoz, szertartásaihoz kerülhetünk közelebb. Egy olyan irányzata ez a zen buddhizmusnak, amely szelíd útja a befelé fordulásnak, a meditáció hétköznapi alkalmazásának életünkben, nem utolsósorban a buddhista, illetve nyugati pszichológia hatékony ötvözetének.
Az elvonulás időpontja 2023.06.27. – 2023.07.02., helyszíne a Három Kincs Völgye. Csöndes, vezetett, sétáló meditációk váltogatják egymást az elvonulás öt napja során.
Délelőttönként többnyire dharma-tanítások lesznek, és lehetőség nyílik majd kérdéseink felvetésére is. Kisebb csoportokban a hallott, és átélt élmények megosztása is a program része.
Napi háromszori vegetáriánus étkezés, kényelmes szállás, nyugodt, csöndes, szép környezet segítik gyakorlásunkat, elmélyülésünket.
Az elvonulás teljes részvételi díja 88.000, – forint, hat nap öt éjszakára, a kőházban. Sátorozást választva a részvételi díj 72.000,- forint. (Kérjük, ha megteheted, néhány ezer forinttal járulj hozzá azoknak az elvonulóknak a költségeihez, akiknek nehézségei vannak az elvonulás teljes összegének befizetésével.)
Szeretnénk az elvonulást azok számára is elérhetővé tenni, akiknek esetleg anyagilag nehezebben kivitelezhető, ezért ilyen jellegű kéréssel forduljatok hozzánk bizalommal, hogy megtaláljuk a legkedvezőbb megoldásokat.
Jelentkezni a szervezok@szelidmosoly.hu címre küldött levéllel lehet.
A regisztráció elkezdődött, és 35.000, – forint előleg befizetésével válik konkréttá (bankszámlaszám: 11707024-20491033, OTP Bank, Szelídmosoly Civil Társaság).
2023. június 20. a jelentkezési, és az előleg befizetési határidő. A részvételi díj hátramaradó részét az elvonulás elején személyesen lehet majd rendezni a helyszínen.
Szeretettel várunk minden meditáció iránt érdeklődőt, és közösséghez tartozni vágyót elvonulásunkon!
https://www.szelidmosoly.hu
https://www.haromkincsvolgye.hu
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Dzongszár Dzsamjang Khjence Rinpocse által alapított Siddhartha’s Intent alapítvány bejelentése szerint a rinpocse júniusban két online tanítást is ad. Június 10-én “Etika és értékrend
Őszentsége, a Dalai Láma levélben nyílvánította ki sajnálkozását az észak-kelet indiai Orisza állam miniszterelnökének a június 2-i súlyos vasúti tömegszerencsétlenség miatt. A tragédiában legalább 275
„Igazán sikeresnek mondhattam magam, mindenem megvolt amikor 97-ben 150 ezer ember elött játszottam a bécsi Free Parade-en, a kőszinpadon a parlament előtt, de iszonyú üreséget