
- 2023 június 6.

- 2023 június 4.
- Műsorajánló

- 2023 június 4.
Május 12-én nyílt meg a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum új kiállítása “Hold a felhők felett. Gróf Vay Péter püspök élete és Japán műgyűjtése” címmel.
A kiállítást így ajánlják a honlapjukon:
“Vay Péter, aki a római katolikus missziók vizitálása során pápai megbízásból az egész világot bejárta, 1902. december közepén lépett először Japán földjére. Három hónapot töltött ekkor Japánban, és számos ismeretségre tett szert. Második alkalommal 1907. április 1-jén, Kanadából érkezett a szigetországba. Először Jokohamában, majd Tokióban töltött el több mint egy hónapot. 1907. április 15-én levélben tett ajánlatot, hogy ott tartózkodása alatt a Szépművészeti Múzeum részére japán vízfestményekből, rajzokból és metszetekből kollekciót állítana össze, amely a 13. századtól kezdve tanulságosan és jó példányokon keresztül mutatná be Kelet-Ázsia grafikai művészetét. Harmadik, egyben utolsó ázsiai utazására 1914-ben, közvetlenül az első világháború kitörése előtt került sor. 1913 őszén indult el Triesztből, hogy India, Délkelet-Ázsia, Hongkong és Shanghai érintésével 1914. március 25-én harmadszorra is kiköthessen Japánban. Utazása fő célja ezúttal a mind nagyobb léptékben megindult ázsiai katolikus munkás migráció pasztorációs központjainak felállítása volt.
A japán gyűjtemény összeállításakor Vay elsődleges célkitűzése az elérhető legteljesebb áttekintést nyújtó japán metszetanyag felgyűjtése volt, amely mellett bronz tsubákat (kardmarkolatvédőket) akart még beszerezni. „Isten segítségével a munkával elkészültem, […] háromezer darabból álló gyűjteményt küldünk haza. Ne csodálkozzék, először van az életben szerencsém, most se magam számára” – írta elvégzett munkájáról. A gyűjtemény nagysága az 1909-es leltár tanúsága szerint 2337 tárgyat számlált, amely a következőképp oszlott meg: 1093 fametszet, 338 festmény, 719 kisplasztika, 176 (fametszetes) könyv és 11 faszobor.
A gyűjtemény súlypontja kétségkívül a képzőművészeti anyag, amelyben a legjelentősebb egységet a sokszorosított grafikák (fametszetek, fametszetes könyvek) és a festmények (tekercsképek) képviselik. Ehhez járult a mennyiségét tekintve mindössze 11 tételt számláló szobrászati anyag, amely kvalitásait tekintve igen figyelemreméltó. Az iparművészeti tárgyak sorozataiból a fém tsubákat (kardmarkolatvédők), karddíszítményeket és írószerkészleteket, a javarészt elefántcsontból és csontból faragott netsukékat (övbe süllyesztett dobozkákra függesztett ellensúlyok), és a lakktárgyakat: inrōkat (orvosságos dobozok), fésűket, dobozokat kell megemlítenünk.
A kiállítás a Vay-gyűjtemény főbb tárgycsoportjainak bemutatásával a korabeli gyűjtéstörténet és szemléletmód érzékeltetésével szeretné ráirányítani a figyelmet az első hazai japán képzőművészeti gyűjteményre, annak kiemelkedő kvalitású tárgyaira, s gyűjtőjének gróf Vay Péternek szerteágazó munkásságára.”
A kiállítás 2024. február 18-ig tekinthető meg a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban, 1062 Budapest, Andrássy út 103.
A múzeum hétfő és kedd kivételével minden nap, 10-18 óra között tart nyitva. A belépőjegyekről és a kedvezményekről illetve a csoportos látogatási lehetőségekről szintén a honlapjukon adnak tájékoztatást.
Forrás – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Facebook/Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Képek: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum; Facebook/Sulyok Miklós
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
A Dzongszár Dzsamjang Khjence Rinpocse által alapított Siddhartha’s Intent alapítvány bejelentése szerint a rinpocse júniusban két online tanítást is ad. Június 10-én “Etika és értékrend
Őszentsége, a Dalai Láma levélben nyílvánította ki sajnálkozását az észak-kelet indiai Orisza állam miniszterelnökének a június 2-i súlyos vasúti tömegszerencsétlenség miatt. A tragédiában legalább 275
„Igazán sikeresnek mondhattam magam, mindenem megvolt amikor 97-ben 150 ezer ember elött játszottam a bécsi Free Parade-en, a kőszinpadon a parlament előtt, de iszonyú üreséget