Főoldal > 14. Tejút nyári buddhista gyerektábor

14. Tejút nyári buddhista gyerektábor

A Tejút ma már a hazai buddhista pedagógia kulcsszava, jelképe. A Tejút Buddhista Pedagógiai Központ foglalja össze mindazon törekvéseket, amelyek a Buddha tanai alapján álló, tudatosságot és együttérzést növelő oktatás létrehozására irányulnak.Az első Tejút buddhista gyerektábor, 2002 nyara óta A Tan Kapuja Buddhista Egyház szervezésében és lebonyolításában minden évben, így 2016-ban is tartunk nyári öko-felfedező-kézműves-kreatív-családi élménytábort, melynek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a buddhista szemlélettel, a természettisztelettel, az egészséges életmóddal és az értékőrző hagyománnyal. Helyszín: az egyház új Mánfai Elvonulási Központja és Alkotóháza, Pécs közelében (Mánfa, Fábián Béla út 87.). (facebook.com/Mánfai-Elvonulási-Központ-és-Alkotóház-1708435276100953/?pnref=story)
 
 
Időpontok – idén három turnusban kerül sor a tábor megrendezésére:
június 26-július 2.,
július 3-július 10.,
július 10-13.
Résztvevők száma: táboronként 25-30 fő.
Kiket várunk: az első két turnusra 8-14 éves gyerekeket. Az első turnusra szülők, családok is jelentkezhetnek (ezzel teljesül egy régi kívánság, hogy legyen végre családi buddhista tábor is).
A második turnus során 8 éves kor alatt akkor ajánljuk a részvételt, ha a gyermek hét napot képes szülők nélkül tölteni ill. ha idősebb testvér is jön. A gyermekeknek lehetőségében áll akár az első, akár a második héten, vagy mindkét héten a táborban való részvételre. Mivel minden héten más foglalkozások is lesznek, új dolgokat alkotnak, új résztvevőkkel ismerkedhetnek meg, már ezért is érdemes lehet két hétre választani a táborunkat.
 
 
A harmadik turnusra fiatalokat várunk 11-től 16 éves korig.Olyan gyerekeknek ajánljuk táborunkat, akik versenyszellem és kütyük nélkül szeretnék vidáman és felszabadultan érezni magukat, nyitottak új tapasztalatokra és örömmel tennének szert új barátokra. Nem kell buddhistának lenniük sem a szülőknek, sem a gyerekeknek és semmiféle előzetes buddhista ismeret sem szükséges. Ugyanígy nem célunk az, hogy buddhistává neveljük a gyermekeket. Arra törekszünk, hogy a gyermekek olyan tapasztalatokkal és felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak, amelyek a tábor után is elkísérik őket és támaszt jelenthetnek egy boldog, egészséges, tudatosabb, figyelmesebb élet kialakításához.
Programok – azaz mit kínálunk a gyermekeknek?- közösség- és bizalomépítő, figyelemfejlesztő, kikapcsolódást nyújtó „életöröm”-játékok (tekintetkereséstől a számháborúig)- ismerkedés meséken, történeteken keresztül a Buddha gyerekként és a mindennapokban is élhető tanításaival- kreativitást és kézügyességet fejlesztő kézműves foglalkozások – agyagozás, mandalarajzolás, Buddhaszobor-készítés, málá- és gyöngyfűzés, szélparipafestés, faragás, merített papír készítés, könyvkötés, nemezelés, kincstartó sztúpa készítés…- közös zenélés, versírás- testtudatosság- és éberségfejlesztő gyakorlatok – jóga, botforgatás, íjászat- a természettel való kapcsolatot elmélyítő kirándulások- fürdés a közeli Sikonda fürdőjében- ismerkedés a gyógynövényekkel- esténként tábortűz, mesehallgatás.
 
 
A foglalkozások jó lehetőséget biztosítanak a természet mélyebb, meditatív megismerésére, a tudatosság és az önkifejezés fejlesztésére, arra, hogy olyan szemszögből láthassanak, tekinthessenek akár megszokott dolgokra, amelyek gazdagítják látásmódjukat. Az elkészített műveket a gyermekek természetesen haza is vihetik magukkal, így emlékekké vagy használati tárgyakká válhatnak.Tapasztalt, buddhista hittanoktatásban is jártas foglalkozásvezetőink és ifjú segítőink figyelnek a rendre és a biztonságra.
Megszokott, tervezett napirend a táborban:
7:00 – Ébresztő
7:20 – Botforgatás
8:00 – Reggeli
8:45 – Karmajóga (környezet rendezése, tisztántartása)
9:00 – Első délelőtti foglalkozás
10:30 – Tízórai
10:45 – Második délelőtti foglalkozás
12:15 – Ebéd
13:00 – Pihegés (szabad foglalkozás)
14:00 – Első délutáni foglalkozás
15:30 – Uzsonna
15:45 – Második délutáni foglalkozás
18:00 – Vacsora, majd fürdés
19:30 – Esti program: tábortűz, beszélgetés, mese, közös zenélés, zenehallgatás.
 
 
Szállás: igényes, jól felszerelt és biztonságos környezetben két épület fürdőszobával ellátott, emeletes ágyakkal berendezett szobái. Az udvaron felállíthatók saját sátrak is.
Étkezés: vegetáriánus, teljes ellátás, napi ötszöri étkezés.
Utazás: egyénileg (szükség esetén igyekszünk szülők segítségét kérve telekocsit, illetve csoportos kisbuszos szállítást szervezni)
Érkezés a helyszínre: vasárnap, június 26-án illetve július 3-án a délelőtti órákban, de legkésőbb 12 óráig, július 10-én délután 2 után.
Távozás: szombat (július 2-án, 10-én illetve 13-án) kora délután.
 
 
Részvételi díj (amit idén a korábbi évek változatlan áraihoz képest egy fürdőjegy árával emelünk): 36.000 Ft (testvéreknek 32.000 Ft), ami tartalmazza a napi ötszöri étkeztetést és minden egyéb költséget (kivéve az utazást).
A harmadik, félidős turnus részvételi díja 16.000 Ft.
A részvételi díj befizethető személyesen, vagy piros postai csekken az egyház címére:
A Tan Kapuja Buddhista Egyház 1098 Budapest Börzsöny u. 11. vagy banki átutalással az egyház számlaszámára: Kereskedelmi és Hitelbank 10403181-31811301-00000000.
Kérhető részletfizetés is a tábori díjakra.
A részletekről kérjük, érdeklődjön telefonon vagy személyesen.
Szívesen fogadunk tárgyi, anyagi felajánlást a tábor megrendezéséhez!
 
 
Érdeklődés, jelentkezés:Csörgő Zoltán 06-30-991-2766, csorgo.zoltan@tkbf.hu
 
 
A dhamma fénye áradjon szét a világban!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház

Kapcsolódó

Hírek

Metta meditációs elvonulás Magyarországon

METTA MEDITÁCIÓS ELVONULÁS MAGYARORSZÁGON 2024. június 13-16. Angol nyelven, magyar tolmácsolással „A gyűlölet soha nem ér véget gyűlölettel. A gyűlöletet egyedül a szeretet győzheti le.

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a