Főoldal > Beszélgetés Fehér Holló Ösküvel a Buddha FM adásában
- Műsorajánló
- Műsorajánló
Fehérholló Öskü vagyok, a Karabaksa Szellemi Iskola vezetője, alapítója. A magyar nép hagyományainak kutatásával foglalkozom. Célom az ősi magyar (samanisztikus) világkép, szellemiség újraélesztése, és annak mai formában megélhető közvetítése a társadalom felé. Az ősi szellemi módszerek, szertartásformák felelevenítésével egy korunkban használható gyakorlat és szertartásrendszer kialakítása.
Nagyjából 20 éve, 30 évesen léptem a szellemi útra, a harcművészetek, az agykontroll és az asztrológia felé fordultam. Elkezdtem beleásni magam a keleti filozófiákba, buddhizmus, bön, taoizmus. Ebben az időszakban találkoztam a sámán dobbal és a megváltozott tudatállapoton alapuló gyakorlatokkal. A Fehérholló nevet egy látomásom során kaptam, mióta szellemi útra léptem, ezt a nevet használom.
Jelenleg elvonulásokat, önismereti csoportokat, izzasztókunyhó szertartásokat, tűzönjárásokat, dobolásokat, előadásokat tartok. Az évek során, sok úton járónak segíthettem és több száz dob készült kezem által. Azóta ez tölti ki az életemet, járni a belső úton, és segíteni másokat, hogy megtalálják saját igazságukat, hogy belső tapasztalásokra tegyenek szert. Számomra fontosak a gyökerek, őseink tudása, mivel ezek adják az alapot, ugyanakkor lényeges, hogy az Egységre törekedjünk önmagunkban ugyanúgy, mint a világban. Ne csak a felszínre, a külsőségekre figyeljünk, hanem arra, ami mögöttük van, a lényegiségre, amit hordoznak.
Fehérhollo Öskü www.karabaksa.hu

A portugáliai Szumédharáma kolostorról szóló műsorunk 5. részében Luang Por Pasanno a jelenlévők kérdéseire adott válaszait ismerhetik meg a hallgatók. “…Az, hogy valamit elviselünk, az

Szathmári Botond, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára is a vietnámi Ho Si Minh-városban járt a Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, a Kőrösi Csoma Sándor emlékére

A Dalai Láma – A boldogság tanítása sajtóvetítésén jártunk és beszélgettünk Papp Jánossal, Őszentsége magyar hangjával, a filmet forgalmazó JUNO11 képviseletében Sümeghy Claudiával, Thinlay Chukkival, Őszentsége, a XIV.