
- Hírek
A karácsonyi héten minden nap, reggel és este metta, azaz szerető kedvesség, együttérzés és Maitri-meditáció lesz olyan nagy mesterektől, mint Ácsán Dhammanandó, Ácsán Dzsajaszáró, Ayya Khéma, Farkas Pál, Csöpel Láma, Tóth Zsuzsanna és Cser Zoltán. Elhangzik majd Hang Truong mester tanítása fiataloknak, Az ajándék, melyet adhatunk címmel. Itt lesz velünk Weiner Sennyey Tibor, A teljesség fele, avagy Weöres és Hamvas barátsága című, Nagymaroson, a Piknik Manufaktúrában elhangzott előadásával. Meghallgathatják Ácsán Munindó: Dhammapada vizsgálódások, Popper Péter: Az ünnepről, a valódi szeretetről, Hamvas Béla: A Tao virágai, Su-La-Ce (Sári László): Feljegyzések Lin-Csiről című műsorainkat is, valamint a Fa az erdőben – szemelvények Ácsán Cshá hasonlataiból című idézeteinket. Pema Csödrön három tanítóbeszéde ezúttal a szamszára kerekének visszaforgatásáról, az el nem múló szeretetről, és az együttérzésről szólnak majd. Cser Zoltán tanítást ad Maitréjáról, a szeretet buddhájáról és a megvilágosodásból fakadó szeretetről, valamint több nyelven is meghallgatható lesz a Metta szutta, köztük – Farkas Pál fordításában – magyarul is.
A fentieken kívül a további műsorokkal kedveskedünk hallgatóinknak a karácsonyi időszakban:
…és még sok minden más!
A pontos adásrendet ide kattintva találhatják meg.
Kellemes ünnepeket és jó rádióhallgatást kívánunk!
Őszentsége, a Dalai Láma július 6-án ünnepelte 90. születésnapját. Lilly Greenblatt korunk egyik legkedveltebb szellemi vezetőjének életét és örökségét vizsgálja – a Lion’s Roar magazin
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma július 6-án ünnepelte 90. születésnapját. Az ünnepségen a népes közönségen kívül a tibeti buddhista irányzatok vezetői, a Száműzetésben Élő Parlament
Ma egy kiemelkedően fontos napról emlékezünk meg, Őszentsége, a Nagy XIV. Dalai Láma, a Győzedelmesek Ura 90. születésnapjáról, akinek a teljes neve Dzsecün Dzsamphel Ngavang