
- 2023 szeptember 17.
„Rezzenéstelenség, irónia, figyelem, kényszer – A lételméletek érdekelnek, legfőképpen pedig az, hogy hogyan tudok erről kellő öniróniával a vizualitás nyelvén beszélni. Diploma óta főleg festményeket készítek. Kezdetben tájképeket festettem extrém légköri jelenségekről / tornádó villámlás, vihar/. Később a képeken a tájat fotózó, néző figurák jelentek meg, akárcsak Caspar David Friedrich romantikus képein. Az érdekelt, mi a hasonlóság és különbség a vallásos áhitat és a természet megfigyelése között. A figurák nagyrészt önarcképek voltak. Később ezeket a figurákat elmozdítottam, beleestek a képtérbe. Innen jött az emelkedés, ami a mennybemenetelek egy parafrázisa, a vallásos elragadtatás képzete és a pszichológia által halálvágynak definiált felemelkedés fogalma is. Itt is az elvágyódás romantikus gesztusának újabb megjelenését hoztam létre.
Új képeimen egy szürreálisabb és ironikusabb világot alkottam, emberi viselkedéssel terhelt állatokat színpadszerúen tájba állítva ábrázolpk. Az állatok sokszor tragikus helyzetük ellenére is rezzenéstelenül tekintenek a nézőikre. Ők minden körúlménytől függtelenül okosak, és nem engednek kételkedni a lét folytonosságában. „
Nagy Gabriellával készült beszélgetésünket hallhatják a BuddhaFM adásában. A szóban forgó képeket megtalálják itt.
Az adás időpontjai: 2018-01-29 hétfő 09:09; kedd 12:09; szerda 15:09; csütörtök 18:09; péntek 22:09; szombat 09:09; vasárnap 22:09
Legközelebbi kiállítása:
Az interjút készítette Nagy Mercédesz.
„Azt tanultuk meg ezen az elvonuláson, hogy egy szerzetesnek is folyamatosan ott van a fájdalom. Egy meditációs ülés mozdulatlansága, vagy a lábnak a tartása az
A japán zen buddhizmus szótó iskoláját képviselő, kilenc szerzetesből álló delegáció aggodalmát fejezte ki a tibeti emberi jogi helyzet súlyosbodása miatt. A Dzsórindzsi templomból érkezett
Őszentsége, a Dalai Láma Marokkó elnökének címzett levelében fejezte ki részvétét a múlt hét pénteken az országot ért 6.8-as erősségű, több ezer halálos áldozatot követelő