Képekben az újévi ünnepségek a világ körül

A világ összes pontján, ahol vannak buddhisták, a holdújév nagy ünnepnek számít. Ilyenkor tanácsos elmélyedni és rituálisan felkészülni az új holdév lehetőségeire és kihívásaira. A gyakorlatok széles spektrumában a ház/templom kitakarítása, a mécses/máglyagyújtás, az elmúló év tanulságainak levonása és az eljövendő évre vonatkozó jóslatok értékelése is megtalálható. A negatív érzelmeket/szellemeket hangos dobszóval, énekkel és petárdákkal is elűzhetjük. A földkutya évére vonatkozó jóslatokat meghallgathatják a Buddha FM online adásában: Mireisz László a Ji-King orákulumrendszer, Cser Zoltán a kínai asztrológia, Hollós R. László pedig a nyugati asztrológia segítségével ad tanácsokat az újévre vonatkozóan.

 

Ünnepeljük együtt a tibeti újévet!

Idén február 16-ra esik a tibeti újév kezdete, melyet hagyományosan tizenöt napos ünnepség kísér. A hagyományok szerint a tibeti nomádok aratóünnepe jelentette az újév kezdetét. Erre az ünnepre aztán idővel számos más (bön, buddhista) vallási elem rakódott. Például, amikor 641-ben Szongcen Gampó tibeti király kínai hercegnőt vett feleségül, a két nép között addig nem látott kulturális keveredés vette kezdetét. Ennek is köszönhető, hogy a tibeti naptár átvett kínai ünnepeket. Ettől kezdve intézményesül az újévi ünnepség Tibetben.

A Mercedes bajba került Kínában

A Zara, a Delta Airlines és a Marriott után egy újabb világcég kénytelen bocsánatot kérni a Kínai Népköztársaságtól, mert megsértették a kommunista rezsimet. A Mercedes egy Instagram-reklám miatt került bajba, amin egy idézet található a Dalai Lámától.

A Hallgatók birodalma – Vaja László haikui, a szerző felolvasásában

A most hallható műsorban olyan haikukat olvasok fel, melyek művészekről szólnak. Pár szóval megidézem alakjukat, munkásságuk vagy éppen műtermük, avagy alkotó filozófiájuk hangulatát, általam vélt lényegét. Hajdan élt mesterek és kortárs pályatársak egyaránt főszereplői e rövid írásoknak.

Vaja László

Tanuljon buddhizmust a Harvardon!

Az angol nyelvű, ingyenes online kurzus egy hónapnyi tananyagot tartalmaz, mely betekintést ad a buddhizmus alapvető rétegeibe. A tanfolyam lehetőséget ad a buddhizmussal most ismerkedőknek, és a régebb óta gyakorlóknak is, hogy elismert professzorok vezetésével vizsgálják meg a Buddhadharmát és önmagukat. Némi fizetség fejében hivatalos oklevelet is kapunk az egyéni tempóban teljesíthető tanfolyam elvégzéséről. 

Győz-e Zengővárkony szelídgesztenyéje?

Erre a kérdésre még senki nem tudja a választ, de korábbi eredményeink alapján kijelenthetjük: jó esélyekkel indul a hazai jelölt az Európai Év Fája versenyben. 13 ország fái vetélkednek egymással idén, így a győzelemhez ismét minden támogatásra szükség van. Kérjük, hogy Ön is adja le szavazatát a verseny honlapján február 28-ig: www.treeoftheyear.org

MAGYAR BUDDHA – Weiner Sennyey Tibor öt előadása jeles magyar gondolkodók Buddha-képéről

„…ezeken az előadásokon arról fogok beszélni, hogy hogyan alakult ki a magyarságban (és közben az európai kultúrában) a „Buddha-kép”. Amiről itt beszélek majd az nem „orientológia”, avagy „kelet-kutatás”, és pláne nem „egzotizmus”, hanem a megélés szintjéről szemlélt történet, irodalom és dharma, persze csak kiemelkedő magyar kutatók-írók Buddha-képét és Buddha-kutatásait vizsgálva.”

Buddhista Művészeti Műhely

Február 16-tól művészeti műhely indul a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, Budapesten. A hetente jelentkező programon mindenféle művészeti előképzettség nélkül, elvárásmentes légkörben lehet az alkotói folyamatot gyakorolni, és közben észrevétlenül fejleszteni a készségeket, a koncentrációt, a kreativitást.