Dzongszár Khjence Rinpocse beszéde: Bhúmiszparsa
„Mi, emberek, nagyon vegyes képet mutatunk. Elvileg intelligensek vagyunk, és lám, mi mindent elértünk – lehet, hogy túl sokat is! Másrészről meg tönkretettük lakóhelyünket, és gyermekeink örökségét, és jelenleg is ezt tesszük. Ez a vegyes kép és vele paradox emberi természetünk gyakran megmutatkozik, mivel folyton összetévesztjük azt, amitől látszólag boldogok leszünk, azzal, ami valójában hasznunkra van. „
A Tan Kapujának zen táborából jelentkezünk
A sakuhacsi tábor résztvevőit kérdeztük a hangszerről és a szellemi útról, ami ezzel bejárható….
Dobosy Antal: Helen Keller
„Már akkor megdöbbentem, amikor először hallottam Helen Kellerről, de azután, hogy elolvastam élettörténetét is, a legnagyobb tisztelettel és csodálattal adóztam neki…”
Virtuális mindfulness – Ácsán Szóna 10 részes tanítássorozata
Ácsán Szóna 10 részes tanítássorozata kezdődik el Virtuális elvonulás címmel. 1. rész: Több, mint figyelem „Ez egy új típusú, virtuális elvonulás, amely helyettesíti az utóbbi 10 évben évente megrendezett Pacific Hermetige elvonulásunkat. Mivel a jelenlegi helyzetben az utazási korlátozások miatt ezt nem tudjuk megtartani, ezért arra kértek fel, hogy tartsak egy elvonulást egy igazán időszerű […]
Interjú Frank Zsófia természetgyógyásszal
Frank Zsófia természetgyógyász, autogén tréner, kineziológus, bioenergetikus. Okleveles pránagyógyász, ájurvédikus diagnoszta, relaxációs terapeuta. Hosszú éveken keresztül behatóan tanulmányozta a keleti és a nyugati meditációt, vizualizációt, valamint a holisztikus gyógyászat egyes ágait különböző külföldi meditációs és jóga központokban. Érdekli az asztrológia, mágia, kabbala, alkímia. 1974-77-ig között összehasonlító vallástörténetet hallgatott a Buddhista Misszió Körösi Csoma Sándor Intézetében, […]
Buddhista alaptanítások Farkas Pállal – folytatódik a sorozat a 9. résszel
A három erény (sīla). A világi követő útja: a három menedék, az öt fogadalom.
Ácsán Szumédhó: Így van ez
Hangoskönyv – ÚJ!
Jókai Mór: Bálványosvár
Hangoskönyv – ÚJ!
Virágnapló, avagy a létezés sallangmentes felmutatása
Szaladják „Taikyo” István képei, valamint részletek a XX. századi névtelen naplójából
Bhúmiszparsa, a Föld érintése – Mantragyűjtés
Mantragyűjtés
A cél az év végéig százmillió mantra összegyűjtése „a Föld, az emberiség, az állatok és az összes érző lény javára”.