Főoldal > Gesema vizsgák tibeti szerzetesnőknek

Gesema vizsgák tibeti szerzetesnőknek

Örömmel írtunk róla korábban is, hogy új erőre kapott a buddhista szerzetesnői hagyományvonal, legalábbis a vadzsrajána iskolákban. A nyári napforduló napján 144 gelongmát, szerzetesnőt avattak Bhutánban. Nem sokkal azelőtt, a Szaga Dava Dücsen ünnepén, június 14-én pedig három szerzetesnőt avattak kehnmóvá, azaz kapták meg a legmagasabb doktori fokozatot. A khenmó a khenpó rang női megfelelője a szakja iskolában, ami a négy nagy tibeti buddhista hagyományvonal egyike. 

kép -tnp.org

A másik nagy iskolában, a gelugban, ennek a tudományos fokozatnak a megfelelője a gese, szerzetesnői változatban a gesema. A Tibetan Nuns Project szerzetesnőket támogató szervezet bejelentése szerint még ebben a hónapban elindulnak az indiai Dharamszalában a leendő gesemák vizsgái. Ennek a fokozatnak az elnyeréseére csak a közelmúltban nyílt lehetőségük buddhista szerzetesnőknek, eddig mintegy 44-en kapták meg a címet. A 2022-es vizsgák két év kihagyást követően kezdődnek újra, mivel a világjárvány nem tette lehetővé az elmúlt két évben a lebonyolításukat.

kép – tnp.org

A vizsga maga igen szigorú, tulajdonképpen egy négy éven át tartó vizsgasorozat lezárása. A képzés tizenhét évig tart és ez alatt az idő alatt el kell sajátítaniuk mind az öt hagyományos buddhista tudományterületet, az abhidharmát (felsőbb Tan) , a pradnyápáramitát (a tökéletes bölcsesség tanításait), a madhjamakát (a középút tanításait), a pramánát (a buddhista logikát) valamint a vinaját (a fegyelmi szabályok gyűjteményét). Csak akkor aspirálhatnak a gesema fokozatra, ha ezen tudományterületeke mindegyikén legalább 75%-os eredményt értek el a megmérettetéseken.

kép – tnp.org

A vizsgák három formában, írásban, szóban valamint vitában zajlanak majd. A szerzetesnők délelőtt és délután 4-4 órát vitáznak  egymással az általuk kihúzott tételek témái alapján. A vita különösen fontos módszer a gelug képzési rendszerben. 

A vizsgák augusztus 7-én kezdődnek a dharamszalai Geden Csöling szerzetesnői kolostorban. Ez a legrégebbi buddhista szerzetesnőknek létesített kolostor Dharamszalában. A kolostor 1975-óta nyújt menedéket a menekült apácáknak, akik között többen idősek, társaik gondozására szorulnak. Az alapítók olyan szerzetesnők voltak akik a Necsung Ri kolostor elpusztítása után menekültel el, és más társaikkal összefogva megalapították a saját kolostorukat aminek a neve magyarul: “Az erényesek otthona, akik az életüket a Buddhadharmának szentelik.”

Gesema Tenzin Künszel, a Dölma Ling kolostorban oktató gesemák egyike – kép – tnp.otg

Az első gesema fokozatot egy német származású szerzetesnő, Kelszang Vangnó szerezte meg 2011-ben.  

A Tibetan Nuns Project sok-sok támogatói levelet kap a gesema jelölteknek címezve.  Egyikük, Robert így ír:

“Kedves gesema jelöltek! Sokat gonlok rátok azóta, mióta tudomást szereztem tanulmányaitokról és arról, hogy a gesema fokozat megszerzését tűztétek ki célul. Rendkívüli dolog, hogy ilyen messzire eljutottatok. Lelki békét kívánok nektek és jó egészséget a vizsgáitokhoz. Már most úttörők vagytok és részemről hihetetlenül megtisztelő lenne tőletek tanulni függetlenül attól, hogy elnyeritek-e a gesema fokozatot vagy sem. Mindezek után azt kívánom, hogy járjatok sikerrel mindannyian a fokozat megszerzésében ezzel még több embernek legyen meg a lehetősége tőletek tanulni. Gratulálok az eddigi eredményeitekhez és hogy készen állltok a vizsgára. Mindannyian komolyan inspiráltok és motiváltok engem a még keményebb gyakorlásban. Köszönöm!”

A Tibetan Nuns Project rövid bemutatkozása:

 

Forrás: Buddhistdoor

Tibetan Nuns Project

Geden Choeling

Tibetan Nuns/Youtube

 

A Tibetan Nuns Projectnek adomonyakot ITT LEHET FELAJÁNLANI.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Szerzetesnők avatása Bhutánban

 

Khenmó avatás a Szakja Szerzetesnők Főiskoláján

 

A bhiksuní mozgalmat támogató további szervezetek, közösségek:

 

Bhutan Nuns Foundation

Sakya College for Nuns – Tibetan Nuns Project (tnp.org)

Dharmadatta Nun’s Community

Committee for Bhiksuní Ordination

Két további cikk angolul a szerzetesnők avatásának témájában:

Szerzetesnők a Plum Village hagyományban

illetve egy áttekintő cikk a témáról a Tricycle buddhista magazinban.

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

 

 

Kapcsolódó

Hírek

Egyszázalék – 2024

A Tan Kapuja Buddhista Egyház technikai száma 0255 – Köszönjük szépen, ha adója egy százalékával fenntartónkat támogatja! Az állampolgárok az idei évben is felajánlhatták személyi