Újrakezdés

Thich Nhat Hanh útmutatása ahhoz, hogy az újrakezdés szertartását beépítsük a mindennapjainkba. Az egyik technika az “ölelésmeditáció”.

Az újrakezdés nem azt jelenti, hogy megbocsátást keresünk. Újrakezdeni annyi, mint megváltozni fejben és szívben: átváltoztatni azt a nemtudást, ami helytelen testi, szóbeli és gondolati tetteket hozott, és táplálni, erősíteni a szerető odafigyelést. A szégyen és a bűntudat elmúlik és megtapasztaljuk az életörömöt. Minden rossz az elmében kezdődik, így ott kell megszűntetni őket.

A Plum Village-ben minden héten gyakoroljuk az újrakezdés ceremóniáját. Mindenki körben ül, középen egy váza, benne virágok. Mindenki a légzésére figyel, amíg a vezető el nem kezdi a szertartást.

Maga a ceremónia három részből áll: a virág megöntözése, a megbánás kifejezése, a bántalmak és nehézségek megfogalmazása. Ezzel a gyakorlattal a bántalmak felhalmozódását előzzük meg, hogy a közösség biztonságban érezze magát.

Az első a virág megöntözése. Amikor valaki kész megszólalni, összeteszi a kezét. Ezt követően mindenki más is összeteszi a kezét, jelezve, hogy a beszélőnek joga van megszólalni. Ekkor a beszélő feláll, odasétál a növényhez, felveszi a vázát és visszatér vele a helyére. Amikor beszél, a szavai a kezében lévő virág frissességét és szépségét tükrözik.

A virág megöntözésének ceremóniájánál mindenki, aki felszólal, a többiek üdvös és csodálatos tulajdonságairól beszél. Nem hízelgés ez; mindig igazat mondunk. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai, ha odafigyelünk. A beszélőt, akinél a virág van, senki sem szakíthatja félbe. Annyi időt kap, amennyire szüksége van. A többiek addig a figyelmet gyakorolják.

Amikor befejezte, a beszélő feláll, és visszateszi a virágot a kör közepére.

A szertartás második része az, hogy megbánjuk azt, ha valakinek rosszat okoztunk. Elég egy meggondolatlan kijelentés, hogy megbántsunk valakit. Az újrakezdés szertartása megfelelő alkalom arra, hogy a héten történt rosszat megpróbáljuk kijavítani.

A harmadik rész arra való, hogy kifejezzük, mások hogyan bántottak meg minket. A szeretetteli beszéd nagyon fontos. Arra kell törekednünk, hogy gyógyítsunk, ne újabb sebeket okozzunk. Őszintén beszéljünk, de ne destruktívan. A figyelő meditáció lényeges eleme ennek a gyakorlatnak. Amikor barátaink mély figyelme szolgál mondandónk hátteréül, szavaink szebbek és építőek lesznek. Nem vádaskodunk, vagy veszekszünk.

Fontos, hogy gyakoroljuk az együttérző figyelmet. Azzal a szándékkal hallgatjuk a másikat, hogy enyhítsük a szenvedését, nem azért, hogy elítéljük, vagy vitába szálljunk vele. A teljes figyelmünket neki szenteljük. Ha olyat hallunk is, ami nem igaz, tovább figyelünk ugyanolyan intenzíven, hogy a másik ember kifejezhesse fájdalmát és felszabadíthassa a belső feszültségeit. Ha válaszolnánk neki, vagy kijavítanánk őt, a gyakorlat nem lenne sikeres. Csak figyelünk. Ha szükségünk van rá, hogy elmondjuk a másiknak, hogy nem helyesen látta a helyzetet, ezt megtehetjük pár nappal később négyszemközt, kedvesen. Lehet, hogy a következő alkalommal ő maga fogja kijavítani magát, és nem kell semmit mondanunk. A ceremónia vége egy közös dal vagy egyszerűen csak fogjuk egymás kezét és lélegzünk egy percig. Van, hogy ölelésmeditációval zárul.

Forrás: Lucid Days

Az ölelésmeditációt én találtam ki. 1966-ban egy költőnő kivitt az atlantai repülőtérre, majd megkérdezte: „Meg lehet ölelni egy buddhista szerzetest?” Ahonnan én jövök, nem szokás ez, de azt gondoltam, „Zen tanító vagyok. Nem kéne, hogy ez gondot okozzon nekem.” Így azt mondtam, miért ne, és ő megölelt. Én azonban nem tudtam átadni magam az érzésnek. A repülőn elhatároztam, hogy a nyugati tanítványokkal a nyugati kultúrához idomulva kell dolgozni, így kitaláltam az ölelésmeditációt.

Az ölelésmeditáció a Kelet és a Nyugat kombinációja. A gyakorlat lényege, hogy igazán meg kell ölelned azt, aki veled szemben van. Valóságos érzéseket kell ébresztened benne, nem csak megveregetned a vállát, hogy úgy tűnjön, mintha. Egész testünket, szívünket, lelkünket bele kell adnunk az ölelésbe és közben figyelni a légzésünkre. Az ölelésmeditáció a tudatosság gyakorlata. „Belégzés, a szívemnek kedves itt van a karjaimban. Kilégzés, ő nagyon fontos nekem.” Ha mélyen lélegzel, miközben öleled azt, akit szeretsz, a törődés, a szeretet és a tudatosság energiái átjárják és táplálják őt, aki ki fog virágozni ettől.

Egy coloradoi elvonuláson, amit pszichoterapeutáknak tartottam, gyakoroltuk az ölelésmeditációt. Az egyik résztvevő, mikor hazatért Philadelphiába, úgy megölelte a feleségét a reptéren, ahogy még soha. Ahhoz, hogy jól csináld, csak annyit kell tenned, hogy tudatosan lélegzel és ettől hirtelen mindketten életre keltek. Életed egyik legjobb pillanata lehet ez.

Az újrakezdés szertartását követően mindenki megkönnyebbülten és felszabadultan áll fel, még akkor is, ha csak az első lépéseket tettük is meg a gyógyulás felé. Magabiztosak vagyunk, hogy ha elkezdtük, folytatni tudjuk a munkát. Ez a gyakorlat a Buddha idejéből származik, amikor a szerzetesek és szerzetesnők teliholdkor és újholdkor elvégezték ezt a szertartást. Remélem, te is meg tudod ezt majd honosítani a családodban.

Részlet Thich Nhat Hanh „Teachings on Love” című könyvéből.

Forrás: Lion’s Roar

Készítette: Harlam Bálint