Jongi Mingyur rinpócse nyílt levele a rasszizmus elleni tiltakozáshullám kapcsán

Kedves barátaim, közösségünk tagjai, gyakorló társaim!

Példátlanul zavaros és szenvedésteli időszakon megyünk keresztül. A világjárvány mára szétzilálta az életünk szinte minden aspektusát. És ha ez önmagában még nem volna elég kihívás, vannak most közületek, akik az Egyesült Államokban tanúi vagytok vagy talán személyesen is megtapasztaltátok azon közösségek fájdalmát és gyötrelmeit, amelyeket fekete férfiak, nők és családok szenvedése szakít szét, akiket nem hallgattak meg igazán, nem vettek figyelembe és akikkel nem törődtek.

A szenvedésre gyakran a meditáció a válaszunk. Meditálunk, hogy tisztán meglássuk a vakfoltjainkat. Meditálunk, hogy teljesen kitárjuk a szívünket mások szenvedése felé. És meditálunk azért is, hogy begyógyítsuk saját sebeinket, hogy tényleg mások hasznára lehessünk.

De az imák és a meditáció nem elég, különösen nem ilyen időkben. A meditációnak bölcs, együttérző tettekkel kell párosulnia.

Maga a Buddha borzasztóan szenvedésteli és igazságtalan korszakban élt. Az ősi India kasztrendszere egy igazságtalan rendszer volt, ami hatalmas előítéletekhez és erőszakhoz vezetett. Ez ugyanaz a rendszer, ami a Buddhát adta fiatalemberként, elképesztő hatalommal, gazdagsággal és privilégiumokkal. Herceg volt. A kasztrendszer szétrombolásával túl sok veszteni valója volt és semmi reménye a nyereségre, de ő mégis pont ezt tette.

Amikor a Buddha megalakította a saját közösségét felfüggesztette a kasztrendszer ősi hagyományát és minden társadalmi osztályból fogadott be embereket a szanghába. Ez sem volt tökéletes. A nők nem kaphattak a férfiakkal egyenlő státuszt. De ez forradalom volt a maga idejében. Ő nem csak imádkozott a kasztrendszer szenvedéseinek megszűnéséért. Használta a hatalmát, hogy aktívan változtasson kora rendszerén, ami oly sokak számára okozott szenvedést.

A szenvedés számos alakot ölthet. Az igaz, hogy személyesen szenvedünk. Azonban a kölcsönös függőség elve segít nekünk meglátni, hogy a tudatlanság és a szenvedés, ami belőle fakad nem pusztán személyes tapasztalat. Megjelenik a családjainkban, a közösségeinkben, a kultúránkban és a társadalomban, épp úgy, ahogy bennünk személyesen is.

Hogy bölcsességgel és együttérzéssel úrrá lehessünk a szenvedésen, látnunk kell a kölcsönös egymásrautaltságunk hálóját. Egy tágabb nézőpontból kell felismernünk a szerepünket, amit játszunk. Arra kell használnunk az erőnket, hogy segítsünk, amikor tudunk, és hogy támogassunk másokat amikor nem tudunk.
 
Ezt a példát állította elénk a Buddha 2500 éve. Akkor sem volt egyszerű a válasz, ahogy most sem az. A szamszára mocskos. Az egyetlen út előre, ha a tőlünk telhető legjobbat tesszük. És noha biztos, hogy fogunk hibákat elkövetni, ha hagyjuk magunkat a bölcsesség és az együttérzés által vezetni a hibáink mégis közelebb fognak vinni egy olyan világhoz, ahol nem lesz az egyik élet értékesebb a másikénál.

Baráti üdvözlettel,

Jongi Mingyur rinpócse

Fordította: Fenyvesi Róbert