
- 2023 szeptember 24.
„Az utóbbi négy évtized megváltoztatta azt, ahogy a meditációról gondolkodunk. Buddhista gyakorló-közösségek működnek Magyarországon is, a meditáció mindfulness néven pszichoterápiás módszerré fejlődött és gyakorlatait mára a pszichológiai öngondoskodás alapvető pilléreként ajánlja a szakirodalom.
Mindemellett zajlik egy csendes fordulat is, mégpedig a kereszténységen belül. Elérhetővé és népszerűvé váltak a korai keresztény szövegek fordításai, így az úgynevezett sivatagi atyák mondásgyűjteményei, a keleti keresztények (görögkatolikus, ortodoxok, szírek stb.) felől pedig évezredes hagyomány tárult fel sokak számára. Bencések, jezsuiták, karmeliták és reformátusok építenek praxist a kontemplációra, szemlélődésre. A szív imája, a Jézus ima sokak számára nyit kaput a keresztény spiritualitás felé, csendmeditációs elvonulások és csendes szentségimádások várják a vallási központok, kolostorok körül gyülekező embereket. A Kr. u. 4. században élt sivatagi remeték imádkozással kapcsolatos tapasztalatai, ajánlásai mintha emlékeztetnének bennünket arra a zenre, amit Dógen 800 évvel később Kínából Japánba vitt.
Pszichológusként, meditációs képzőként a buddhista és keresztény meditációkat kutatom. E vargabetűktől és tévutaktól sem mentes keresés során úgy látom, a keresztények számára is hozzáférhető a meditáció. Milyen forrásokból merítsünk, kiktől tanuljunk ahhoz, hogy gyakorlásunk hiteles és valóban krisztusi legyen? Mit tanulhatunk a buddhizmustól, és hogyan folytathatunk vele párbeszédet? „
2019. október 5-én ezekhez hasonló kérdésekre kerestem a választ a Simplicity Fesztivál közönségével Budapesten. Ez a felvétel annak az előadásnak a rádió számára újraszerkesztett és újrarögzített változata.
Az adás időpontja: 2019-12-05 csütörtök 07:00; péntek 10:00; vasárnap 11:00; 9-én hétfőn 13:00; kedd 16:00; szerda 20:00
Schell Gergely 1986-ban született Siófokon. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, ezután pszichológus és családterapeuta lett. A Tolna megyei Tolnán él, Budapesten és Szekszárdon dolgozik.
Programajánló beszélgetés Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével a múzeum ősszel várható eseményeiről. Riporter: Udvardi Márton (2023) A Hopp Ferenc Ázsiai
Egy nevét lényegtelennek találó interjúalanyunkkal készült riportunkhoz egy általa írt „szent leckét” idézünk: “Mester! Mi segít? – Ha belátod, hogy semmi sem segít, az segít.
New York állam északi részén található a Namgyal Kolostor és Buddhista Tanulmányok Intézete (Namgyal Monastery Institute of Buddhist Studies) amely szeptember elején egy új könyvtárat