Dolma lányai magyar szemmel – Interjú Miklós Ádám dokumentumfilm rendezővel – Riporter Lapat Dániel

„A buddhizmus kinyitotta egy olyan érdeklődési körömet, amit nem gondoltam volna, hogy ki fog nyitni. A forgatás élménye – ott lenni, azok a megélések, a kicsi, mikró igazságok felismerése – azóta is bennem van.” 10 éve készült a Dolma lányai c. dokumentumfilm. Miklós Ádám, rendező alkotása nepáli buddhista szerzetesnők közösségét mutatja. A film máig aktuális […]
Dalai Láma Könyvtár és Oktatási Központ

Őszentsége nevét veszi fel az a könyvtár és oktatási központ, amit Ithacában, New York államban, az egyesült államokban terveznek megvalósítani. A központ a Namgyal Kolostorban lesz, ami Őszentsége a Dalai Láma észak-amerikai személyes kolostora és hivatalos székhelye. A beruházás 5 millió dolláros tervezett költségeinek fedezésére már el is kezdték az adománygyűjtést. A 858 négyzetméteres alapterületű […]
Állatmentő sanghaji szerzetes

A tiszteletreméltó Csi Hszian, a Bao’en templom vezető szerzetese a kilencvenes évek eleje óta több mint 8000 kóbor kutyának és macskáknak nyújtott menedéket, megmentve ezzel az életüket. Pár évvel szerzetessé avatása után tűnt fel neki, hogy hirtelen milyen nagy mértékben megnövekedett a kóbor állatok száma Sanghajban, Kína legnépesebb városában. A világvárosban a nagy gazdasági boom […]
Dhamma találkozó Gambhíró Bhikkhuval – ajánló

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
Fekvő Szabadság-szobor

Az elmúlt hét elég erős volt buddhista témájú szobrokkal kapcsolatban. Nemrég írtunk India készülő legnagyobb fekvő Buddha szobráról , a milánói láthatatlan Buddhaszoborról és az arcmaszkos japán Kannonról Zaq Landsberg, amerikai művész a híres new yorki szabadságszobrot újraértelmezte és a fekvő Buddha pózában készítette el és állította ki a manhattani Morningside Parkban. A hagyományos buddhista ikonográfiában […]
Kannon szobor arcmaszkban

Arcmaszkott kapott egy 57 méter magas Kannon Bódhiszattvát ábrázoló szobor Japánban, a Fukusima prefektúrában. Kannon bódhiszattva, kínaiul Kuanjin, eredetileg, szanszkrit nyelven Avalókitésvara a könyörület és együttérzés bódhiszattvája messze a legnépszerűbb bódhiszattva a távol- keleti mahájána országokban. Az ikonográfiában eredetileg férfi alak már kínában női jegyeket öltött magára, ebben a formában került át japánba, ilyen, erőteljes […]
A “Szív evolúciója” – filmajánló

Július 6-án, a Dalai Láma tiszteletére születésnapján mutatják be a “Szív evolúciója” című dokumentumfilmet. A filmben két tudós, a szociológus Pumla Gobodo-Madikizela és David Sloan Wilson evulúciókutató biológus valamint Őszentsége nézeteit ismerhetjük meg a társadalmi felelősség, az altruizmus, az etika együttérzés témaköreiben. A megközelítések eltérőek, a konklúzió azonban egyező: az ember, az ember viselkedése, szíve, […]
A láthatatlan Buddha szobor

Ezt megelőzően számoltunk be a készülő legnagyobb indiai fekvő Buddha szoborról 1 , ami szinte teljes egészében üveggyapotból készült. Egy olasz művészt szintén megihletett a téma, de az anyaghasználatról meglehetősen eltérő elképzelései voltak. Salvatore Garau, az olasz kortárs képzőművészet egyik kiemelkedő alakja, szobrász és koncept művész anyagfelhasználás nélkül, konkrétan az ürességből alkot szobrokat. Az egyik […]
India legnagyobb fekvő Buddha szobra épül

Hamarosan megépül India legnagyobb fekvő Buddha szobra a Bihár Állambéli Bódhgájában. Bódhgája a buddhista hagyomány négy legszentebb városának egyike, Sákjamuni Buddha megvilágosodásának színhelye, erre utal a város neve is. A városban minden irányzat képviselteti magát kolostorokkal, zarándokhelyekkel és szervezeti központokkal. Az egyik ilyen szervezet, a Buddha International Welfare Mission (BIWM) telkén építik a szobrot, amit […]
Megtekinthető a Tipitaka Koreana

Tipitaka Koreana Először tette megtekinthetővé a nagyközönség számára a Tripitaka Koreana, a Phalman Tedzsangkjong nyomtatódúcait az azt őrző Heinsza dél-koreai templom. A szent szövegek több mint nyolcvanezer fatáblába faragott negatív dúcai a hónap végétől minden szombaton és vasárnap lesznek vezetett túra keretében láthatóak az érdeklődők számára napi két turnusban maximum húsz főnek. A buddhista szentiratok […]