Főoldal > A róindzsa-helyzet nem vallási konfliktus

A róindzsa-helyzet nem vallási konfliktus

A Maláj Buddhista Tanács (MBCC) és a Maláj Buddhista Szövetség nyílt levélben fejezte ki agoodalmát a burmai népirtással kapcsolatban. Levelükben sürgetik a burmai hatóságokat, hogy rendezzék a helyzetet minden érintett féllel, hogy a lehető legkevesebb szenvedés származzon az ügyből.

Hangsúlyozzák, hogy a burmai helyzet az ország történelmének folyománya. Bár az érintett felek iszlám, illetve buddhista vallásúak, fontos tudni, hogy ez nem vallási konfliktus. A Buddha félreérthetetlenül tanította az ahimszát, a nem ártást, különös tekintettel az élőlények megölésétől való tartózkodásra. Ez az egyik legfontosabb buddhista fogadalom. Aki erőszakosan cselekszik, vagy elveszi egy másik ember életét, az letért az együttérzés és a bölcsesség ösvényéről, ami a buddhista életvitel lényege.

Kérjük, hogy minden érintett fél tegyen meg minden tőle telhetőt a konfliktus mielőbbi, békés lezárására, a szükségtelen szenvedés elkerülésére.

Imádkozunk a szenvedőkért, legyenek muszlimok, buddhisták, vagy más nézetűek.

 
 Forrás: Malaysia Kini
Készítette: Harlam Bálint

Fotó: David Lazar: Myanmar Selection 22

Kapcsolódó

Hírek

Menedékvétel kisállatoknak

Házikedvenceik és kisállatok számára hirdettek meg menedékvételi szertartást a kanadai metropolisz, Vancouver mellett található városka, Richmond buddhistái május 11-ére. A ceremónia helyszíne a Lingyen Mountain

Hírek

Penpa Cering és Emmanuel Macron találkozója Párizsban

Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök Élysée-palotában találkozott az európai körútja során odalátogató Szikjong Penpa Ceringgel, a száműzetésben élő tibeti parlament kormányának, a kasagnak az elnökével,