Hamarosan megjelenik Laár András új könyve

Most megnyílt kiállítása után hamarosan megjelenik Laár András új könyve: a Laáramlás, mely mostantól előrendelhető! Megjelenés: 2022. november 22. „Szakmai önéletrajznak indult, de időközben sok egyéb is belekerült. Saját élmények, mágikus tapasztalatok, szellemi felismerések. És versek, monológok, festmények, sőt trükkös módon előcsalogatható zeneszámok is. Lehet mondani, hogy eddigi életem szűrletét olvashatjátok, nézhetitek, de tudni kell, […]

Művészek és a buddhizmus – Marton László Távolodóval az együttérzésről

„Én azt az anyatejjel szívtam magamba…a kutyán keresztül olyan dolgokat tanultam és éltem meg, amelyeket addig nem. A szeretetnek egy olyan dimenzióját, ami két ember között nem létezik…ez először csak egy tudatalatti dolog volt. Most már kényszeresen a fizetésemnek egy részét arra költöm, hogy támogassak különböző menhelyeket, állatvédőket. …Néhány évvel ezelőtt elhívtak egy irodalmi beszélgetésre […]

A Khjence Alapítvány díjazottjai 2022-ben

A Khjence Alapítvány minden évben négy különböző díjat adományoz a kiemelkedő tanulmányi eredményekért, melyek a következők: a Kiemelkedő Fordítás Díja; Díj a kiemelkedő PhD disszertációért a Buddhista Tanulmányok terén, Európában és Ázsiában; a Khjence Ösztöndíj; és a Buddhista Tanulmányok terén elért tudományos kiválóság Díja. A támogatottak komoly elismerésben és pénzjutalomban is részesülnek, így évről évre […]

Programajánló: Beszélgetés Bérczi Zsófiával, a Tara teknője című előadásról

„A világteknőből előbújó arctalan buroklények mintha amőbák, sejtlények lettek volna, a közönség minden figyelmét lekötötte átalakulásuk, mozgásuk, a semmiből előbukkanásuk és a semmibe visszakúszásuk a textilmedence résein át. A bonyolult mozgásformák koreográfiája és látványa, a meditatív hangzás, a mantrák, fohász-hálaadások lassan elkezdték egymást értelmezni. Megértettük, hogy az arc nélküli lények látomása nem más, mint a […]

Elmúlásról és gyászról tabuk nélkül – Beszélgetés Szatmáry Ildikó pszichológussal

Elmúlás, halál, gyász, gyászfolyamatok a különböző kultúrákban. Megküzdési stratégiák buddhizmuson innen és túl. Szatmáry Ildikó pszichológussal, buddhista tanítóval Szeremley Anett beszélget.   BuddhaFM – Adásban a Tan! A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is: Facebook Spotify Youtube Instagram

Minden intéződik magától – Interjú Krancziczki Lászlóval

„A teljes, totális önfeladás, önátadás. Az egó ezt nem fogja soha megtenni. …a tanú állapotát el lehet érni, de még mindig van a megfigyelő és a megfigyelt. Hogy létezhet a megfigyelő a megfigyelt nélkül? …Sehogy. Akkor föltehetjük a kérdést: vagyis ezek egyek? …De az ‘egy’ is illúzió. Még mindig van az, aki ezt az egyet […]

Interjú Tóth Szabolcs szitárművésszel – Elkötelezett buddhizmus sorozat

„Nagyon sokat tanultam a Tibivel való futásból arról, hogy hogyan működik a testem. …Folyamatosan tanulom azt, hogy hogyan érzékel a testünk, hogyan érzékel a tudatunk és hogyan történik ez az interakció a tudat, a látás, a szaglás, az érintés és az egész vázrendszer együttes munkájának köszönhetően. Mint sportoló én nagyon sokat tanultam a segítő futásokból.” […]

Mind & Life Europe

      Bemutatkozás – A Tudat és Élet Intézet (Mind & Life Institute) egy nonprofit szervezet az Egyesült Államokban, amelynek munkája hidat alkotni a tudomány és a kontemplatív bölcsesség között, hogy ezáltal segítse a belátást és cselekvésre ösztönözzön. A Mind & Life Institute és a Mind & Life Europe közös küldetése a szenvedés enyhítése […]

Programajánló: A szőnyeg – Élőkép Színház

Élőkép Színház: A szőnyeg keleti ihletésű, vizuális és taktilis élményt nyújtó előadás halottak napja alkalmából Bethlen Téri Színház, 2022. október 21., 22.   „A mintázat legszélén a nap aranysárga színsávja öleli körbe a homokdűnék rajzolatát. Beljebb haladva, a sivatag vörösen izzó homokágyán túl egy romváros omladozó, barna falait látom. Háromszirmú fekete tulipánok nyílnak a falak […]

Interjú Rieger Johannával – Városi ászanák sorozat

„A jóga nem az, amikor a matracra állsz, hanem az is, amikor ébredsz, ahogy kapcsolódsz a világgal, ahogy visszatalálsz a természethez. Az is a jóga, ahogy meséket, történeteket olvasol, és amikor rájövök arra, hogy már nem kell kisegérként félnem attól, hogy tovább tudom-e adni ezt a tudást, mert hogy az energiát szinte kötelességem is tovább […]