Baktay Ervin: Szanátana ​dharma, az örök törvény – a hindu világszemlélet

„A legletisztultabb hindu felfogás is azt vallja, hogy leghelyesebb, ha mindenki a maga mivoltának megfelelő úton jár és törekszik, s a hinduk ma is, mint régen, minden vallást, minden hitet nagyrabecsülnek. A jó keresztényt sokkal többre tartják, mint az olyan hindut, aki a maga vallását nem követi, vagy képmutatással szennyezi be. A Szanátana Dharma megértői nem lehetnek türelmetlenek más vallások iránt, és nem táplálhatnak előítéleteket. Bármelyik vallást követi is tehát az olvasó, igyekezzék legalább ebben az egy pontban magáévá tenni tenni a hindu elvet: legyen türelmes és méltányos, ne ítéljen, amíg bele nem mélyedt magába a tárgyba, amíg át nem tekintette az ind szemlélet Örökérvényű Törvényének egész rendszerét. Ez csak addig tetszik bonyolultnak, míg részleteit külön-külön kiszakítva nézzük, de egyetemes és egységes értelmet kap, mihelyt az egészet felfogtuk.” (Baktay Ervin)

Mireisz László: Tavaszi lomtalanítás; Bálványosvár

„Az a motívum, hogy a tündérek éjszakánként építik föl a várat, jelzi, hogy a bálvány olyan jelenség, amely „szellem-teremtette” , illuzórikus, tűnékeny, vagyis csodálatos, varázslatos értelemben is használhatjuk. Ezt támasztja alá az is, hogy amikor Apor istván áttér a pogány vallásról, akkor a vár összeomlik. Ezért nyugodtan tekinthetjük a bálványosligeteket (bálványosberök) olyan helyeknek, melyeket a régi vallási eszme, vagyis a mágia teremtett, s melyeket tündérek és szellemek tartottak fenn mindaddig, amíg az eszme mellettük kitartott.”   Mireisz László: Bálványosvár

A 13. bangladesi pátriárka

Banglades Legfelsőbb Szangha Tanácsa kijelölte a tiszteletreméltó Dnyánasrí Maháthérát a 13. bangladesi buddhista pátriárkának

Online előadás Gandhiról

2020. május 29-én délután 17.00 órakor mindenkit szeretettel vár következő online eseményére India Magyarországi Nagykövetsége és az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ…

Bódhgájai kényszerkarantén

Az indiai kormány karanténközpontokat tervez felállítani Bódhgájában, a buddhisták egyik legnagyobb tiszteletben álló zarádokhelyének vendégházaiban, hoteleiben és kolostoraiban…

Újra elvonulás Anuttarával

Anuttara – Beth Upton –, londoni születésű meditációs mester A halál éber tudatosítása címmel online elvonulást tart június 6-án reggel 7 órától június 7-én este 19 óráig

BuddhaFest Online fesztivál 2020

Június 22. és augusztus 16-a között rendezik meg A BuddhaFest Online fesztivált a Trycicle internetes buddhista magazin szervezésében.