Főoldal > Fájdalomcsillapítók helyett meditáció

Fájdalomcsillapítók helyett meditáció

Egy kutatás szerint a mindfulness meditáció emeli a fájdalomküszöböt, így hatásosan alkalmazható lehet a fájdalomcsillapító gyógyszerek alternatívájaként. Korábban bebizonyosodott, hogy a krónikus hátfájás esetében a meditáció sokkal hatékonyabb, mint a gyógyszerek alkalmazása.

A Leeds Beckett University kutatói a kísérleti alanyokat meditációs- illetve kontrollcsoportba osztotta. A kísérletben az alanyok először jéghideg vízben áztatták a kezüket, majd meleg vízbe tették. Az ezzel járó fájdalmat mindenki ismeri, aki próbált már a szombati, ebéd előtti hógolyózás után meleg vízzel kezet mosni.

Az első teszt után az egyik csoport meditált, a másik pedig csendben ült tíz percig. Ezt követően a kísérletet megismételték.

A kutatók öt adatra voltak kíváncsiak: a fájdalom iránti ellenérzés, a fájdalomküszöb, a fájdalomtűrés, a fájdalom ereje, valamint a fájdalom kellemetlensége.

A kísérlet kimutatta, hogy míg az első teszt során nem volt különbség a két csoport visszajelzései között, a másodiknál számottevően megemelkedett a meditáló csoport fájdalomküszöbje és fájdalomtűrése.

Dr. Osama Tashani, az egyik kutató szerint: “Bár további, klinikai körülmények között, krónikus betegeken végzett kutatásokra van szükség, ez a kutatás is rámutat arra, hogy egy rövid meditáció segíthet megküzdeni a fájdalommal.”

“Ezen felül könnyen beilleszthető a fájdalom enyhítésére irányuló terápiák arzenáljába, mivel könnyen alkalmazható és költséghatékony módszer.”

“Elméletileg minimális képzés elegendő lehet egy terapeutának, hogy sikerrel alkalmazza ezt a technikát. A kísérletünkben is egy kezdő meditáló vezette a csoportot.”

 Forrás: Daily Mail
Készítette: Harlam Bálint

Kapcsolódó