BUDDHISTa csoportok állásfoglalása a faji megkülönböztetéssel kapcsolatban

Több ezren gyűltek össze ezen a héten a városokban mind az ötven államban, hogy tiltakozzanak a rendőrségi brutalitás és a faji megkülönböztetés ellen. A rendőrség Egyesült Államok szerte próbálta elfojtani a legbékésebb tiltakozásokat is kijárási tilalmakkal, könnygázzal, fizikai erőszak alkalmazásával és tömeges letartóztatásokkal. Válaszul a szűnni nem akaró nyugtalanságra, buddhista tanítók és közösségek adtak ki online nyilatkozatokat elítélve az erőszakot és felszólítva a szangha tagokat, hogy vizsgálják meg a kapcsolatukat a rasszizmus kérdésével.
A tibeti tanító, Jongi Mingyur rinpocse, a Tergar Meditation Community vezetője fejezte ki a szolidaritását a „Fekete életek is számítanak – Black lives matter” üzenete iránt, és arra bátorította követőit, hogy „vigyázzanak magukra” ezekben a „kihívást jelentő időkben”, megjegyezve, hogy „nem lehetünk a változás hatékony képviselői addig, ameddig a munkát nem azzal kezdjük, hogy teletöltjük a mentális és spirituális tankjainkat” – mondta szerdán a Tergar Madison Facebook posztjában.
A belátásmeditációt (Insight Meditation) tanító Sebene Selassie hasonló üzenetet tett közzé hétfőn az Instagramon, arra bátorítva a feketéket, hogy tegyenek lépéseket az öngondoskodás irányába ezekben az időkben: „Pihenjetek. Táplálkozzatok helyesen. Igyatok vizet. Meditáljatok… Érezzétek az érzéseiteket, de ne engedjétek, hogy a szociális média és a hírek diktálják hogyan érezzetek”.
Őszentsége a 14. Dalai Láma azt mondta az online Avalokitésvara meghatalmazása bevezetőjében, amit hét nyelven közvetítettek a múlt héten, hogy „George Floyd halála a rasszizmus következménye volt”.
A Brooklyn Zen Center, ami abban a New Yorkban található, ahol a tiltakozás mindennapos az este nyolc órától elrendelt kijárási tilalom dacára, a központ két tanítója nyilatkozatban arra bátorította a közösséget, hogy szedje össze minden morális bátorságát.” Koszen Gregory Snyder és Singecu Laura O’Loughlin arra kérte a gyakorlókat, hogy nemjenek tovább annál, hogy csak egyszerűen tudomásul veszik az erőszakot:
„Buddhistaként nem elég csak beszélni a sóvárgásról, a haragról és a tompaságról, mint elvont fogalmakról. Meg kell nevezni őket a maguk történelmi sajátosságaikkal együtt, ahogy megmutatkoznak nemzetünk életében. Néven kell neveznünk a fehér felsőbbrendűséget, mint a gyűlölet egy zavarodott formáját, amit azok sóvárgása táplál és azok számára hoz hasznot, akik hatalmon vannak etnikailag megosztott társadalmunkban.”

Az interneten buddhista tanítók személyesen különféle válaszokat adtak. Némelyik a fehér buddhisták oktatási erőforrásaira mutatott rá vagy online meditációs lehetőséget kínált segítségként a követőknek. A tiszteletreméltó Angel Kjódó Williams már a héten korábban is tartott online zen üléseket, volt amelyiket kifejezetten feketék számára, vagy mindenféle bőrszínű embereknek és bárkinek, akit érdekel. Az Instagramon a zen buddhista tanító felszólította a vallási vezetőket, hogy nyilvánosan ismerjék el a rasszista erőszakot:
„Nincs semlegesség! Mit mondott a Dharmaközpontod, tanítód, egyházad, zsinagógád, lelkészed, rabbid, atyád, a jóga központod, az asramod a spirituális nemvallásos instagram meditációs vezetőd a fekete életekről? Félreértés ne essék: Ha nem mondtak semmit sem, akkor a semmit mondták!”
A tiszteletreméltó Williams arra is kérte a követőit, hogy „vonják be” a szervezeteket és a vezetőket a szociális médiában.
A Buddhista Béke Szövetség (Buddhist Peace Fellowship) seattlei ágának tagjai részt is vettek tiltakozáson és felkérték a facebook követőiket, hogy vonják meg a seattlei rendőrség támogatását. Mindeközben Lafayettben, Louisianában négy ember tartott meditációs tiltakozást a konföderációs tábornok szobra előtt szerdán, számol be az Acadiana Advocate. Ken Broussard, a szervező mondta az Advocatenek: „Itt az ideje, hogy mi, fehér emberek beszéljünk a saját rasszizmusunkról és tudott vagy tudattalan előítéleteinkről, amelyeket mindannyian cipelünk”. És hogy mindennek nyomatékot adjon, csendben leül a szobor elé minden délben két héten keresztül. Meditálók egy csoportja üléssel tiltakozott a bíróság épülete előtt Duluthban, Minnesotában hétfőn, számol be a Fox 21. Brooklynban a helyi gyakorlók ülőmeditációt szerveztek „Meditáció a Fekete Életekért” címmel a Bedford-Stuyvesant’s Herbert Von King Parkban.

 

Írta: Emily DeMaioNewton és Karen Jensen, 2020. június 6. Tricycle
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert