Imaszertartás Kambodzsában az eltűnt thai aktivistáért

    Hat hónapja, június 26-án tűnt el Wanchalearm Satsaksit a 37 éves thaiföldi demokráciapárti aktivista Kambodzsában. Többek szerint fegyveresek rabolták el. Nővére, Sitanun állítja, hogy elrablásakol épp telefonon beszéltek egymással. Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet is úgy tudja, hogy erőszakkal kényszerítették egy autóba szállni phnompeni lakása előtt.
 

Az eltűnt aktivista nővére a megemlékező szertartáson Phnompenben, Kambodzsa fővárosában. Kép: Reuters

    Az eltűnt nővére, Sitanun szervezte a buddhista szertartást, amit testvére hat hónapos eltűnésére való megemlékezésnek szántak. Szerzetesek recitáltak és szenteltvizet szórtak. Sitanun felszólította a hatóságokat, hogy oldják meg az ügyet.
    „Nem ismerjük az elkövetőt, ezért kambodzsai és thaiföldi hatóságok közös feladata és kötelessége az igazság felderítése” – szögezte le.
    Wancsalearn a 2014-es katonai puccs után menekült el Thaiföldről, ahol a szigorú felségsértési törvények megsértésével vádolták meg. Az államcsíny óta legalább nyolc másik önkéntes száműzetésben élő thai aktivista tűnt el a környező országokban, Laoszban, Kambodzsában és Vietnámban. Többeknek már csak a holttestüket találták meg. A thai hatóságok határozottan tagadják, hogy közük lenne az esetekhez.

 

kép: bbc.com

    A hatóságok nyilatkozataiból nem sokat tudhatunk meg az aktivista eltűnéséről, a kambodzsai rendőrségnek semmiféle emberrablásról nincs tudomása. A helyi rendőrség még a Reutersnek sem volt hajlandó bővebb tájékoztatást adni, ahogy Thaiföld phnompeni nagykövetsége is csak annyit közölt, hogy figyelemmel kísérik az ügyet, de nem nyilatkoznak, mivel az még „vizsgálati szakaszban” van. Mindemellett a követség ígéretet tett a kambodzsai hatóságokkal való együttműködésre és a család támogatására.
    Sitanun azt mondta, hogy december 8-án elmegy a bíróságra Phnompenbe és bemutatja a birtokában lévő fotókat és videókat, amelyek tanúsága szerint öccse a városban tartózkodott az eltűnésekor.

Thai PBS World
The Thaiger

Hírszerkesztő Fenyvesi Róbert