Főoldal > Elkezdődtek az idei gesema vizsgák

- Műsorajánló
A gesema a tibeti vadzsrajána irányzat gelug rendjének a legmagasabb, tulajdonképpen a doktorinak megfelelő tudományos fokozata szerzetesnők számára. Ez a szerzetesek gese fokozatának a női megfelelője és csak nemrég vált elérhetővé a szerzetesnők számára is. A tavalyi vizsgasorozat lezajlása után idén tíz újabb gesemát avattak, így eddig 54-en szerezték meg ezt a címet.
A világjárvány miatt 2020-ban és 2021-ben elmaradtak a vizsgák, ezt 2022-ben pótolták.
A gesema képzés fő szervezője és támogatója, az Egyesült Államokban bejegyzett Tibeti Szerzetesnői Projekt (Tibetan Nuns Project – TNP) jótékonysági szervezet bejelentette, hogy megkezdődött az idei vizsgaidőszak. A vizsgák július 21-én kezdődtek az indiai Dharamszalában, a tibeti emigráció központi városában. A megmérettetésre idén jelentkeztek a legtöbben, 132 tibeti szerzetesnő öt indiai és két nepáli oktatási intézményből.
“Az idén rekordszámú tibeti buddhista szerzetesnő vesz részt a szigorú írásbeli és szóbeli vizsgákon, 38-al több, mint a tavalyi, szintén rekordot jelentő 94.” – áll a Project közleményében.
A vizsgasorozat összesen négy éven keresztül tart évenként egy-egy nagyobb vizsgával. A jelöltek itt adnak számot a több mint tizenhét évig tartó képzésük alatt elsajátított tudásukról. Az öt fő kanonikus tudományterületből vizsgáznak, ezek az Abhidharma (magasabb tudás), a Pradnyápáramitá (a bölcsesség tökéletessége), a Madhamaka (a középút filozófiája), a Pramána (logika), és a Vinaja (erkölcsi és etikai magatartás). A képzésük során a szerzetesnőknek legalább 75%-ot kell teljesíteniük minden tárgyból, hogy egyáltalán jogosultak legyenek a gesema vizsgán való részvételre.
“A gesema fokozat megszerzése lehetővé teszi a tibeti buddhista szerzetesnőknek, hogy tanítókká, vezetőkké és példaképekké váljanak.” – jegyezte meg a TNP. “Alkalmassá teszi ezeket az elhivatott nőket arra, hogy a szerzetesi és világi közösségekben különböző vezető szerepet töltsenek be, olyanokat, amelyek a diplomásoknak vannak fenntartva, és ezért korábban nem állt nyitva nők előtt.”
Az idei vizsgák a tibeti buddhista naptár egyik legszentebb napján, a Csökhor Dücsenen kezdődtek. Ez az ünnepnap Sákjamuni Buddha 2500 évvel ezelőtti első tanítóbeszédének állít emléket. A megvilágosodását követően az első öt tanítványának adott tanítás a Négy Nemes Igazságról a Tan kerekének első megforgatásaként is ismert.
“A vizsgáknak a dharamszalai Dzsamjang Chöling Intézet (Jamyang Choling Institute) ad otthont. A költségeket a Tibeti Szerzetesnői Projekt Gesema Alapítványa fedezi. A jelöltek élelmezésében, a vizsgák megtartásával és a szállással kapcsolatos feladatokban huszonegy elhivatott önkéntes szerzetesnő segédkezik.” – nyilatkozta a TNP.
A szerzetesnőknek az írásbeli és a szóbeli vizsgák mellett helyt kell állniuk a hagyományos buddhista vitában is. A délelőtt és délután is négy-négy órán át tartó vitákban a szerzetesnőknek egy adott témában kell rendkívül kötött formában vitázniuk. Az érvelésre tizenöt perc áll rendelkezésükre.
Az első gesema fokozatot 2011-ben adták egy német származású szerzetesnőnek, Gesema Kelszang Vamgmónak. Ő 21 évet töltött Indiában, hogy képezze magát a fokozat megszerzésének érdekében.
A Tibeti Szerzetesnők Projekt oktatással és humanitárius segítségnyújtással segíti a Tibetből és India himalájai régiójából származó menekült szerzetesnőket. A szervezet több száz szerzetesnőt támogat valamennyi tibeti buddhista vonalból és a hét szerzetesnői kolostorból.
A témához kapcsolódó korábbi cikkeink:
Tíz újabb gesemát avattak Bódhgájában
Őszentsége különleges meghallgatáson fogadta a gesemákat
Gesema vizsgák tibeti szerzetesnőknek
Forrás – Buddhistdoor
képek – Tibetan Nuns Project
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
” Ez is egy evolúció, nem? Hogy mondjuk van egy mondat, vagy két-három szó egymás után és amikor a megértésnek ezen a szintjén vagy, akkor
„Abban már, hogy ezt hogy valósítják meg, nagyon nagy különbségek vannak. Az emberek sokféle képességei, hajlamai, nehézségei, története alapján és részben a különböző kultúrák hagyományainak
A Tergar Meditációs Közösség, amelyet a tibeti buddhizmus Karma Kagyü és Nyingma vonalának ismert meditációs tanítója és mestere, Jonge Mingyur Rinpocse alapított, bejelentette, hogy február