Főoldal > A Kína által kinevezett Pancsen láma a tibeti buddhizmus még “kínaibbá” tételét ígéri

A Kína által kinevezett Pancsen láma a tibeti buddhizmus még “kínaibbá” tételét ígéri

A Kínai Kommunista Párt által meglehetősen ellentmondásos módon, a tibeti buddhizmus második legmagasabb tisztségére kinevezett fiatalember ígéretet tett vallása még “kínaibbá” tételére.

Gyalcen Norbut Peking 1995-ben nevezte ki a XI. Pancsen Lámává, dacolva a legfőbb vallási vezető, a Dalai Láma álláspontjával, aki viszont egy akkor hatéves kisfiút nevezett ki a tisztségre. Az Őszentsége által kinevezett Pancsen Láma nem sokkal ez után családostól eltűnt. A kínai hatóságok azóta sem közöltek elfogadható információt az azóta már fiatal férfivá cseperedett fiú hollétéről.

A Peking által kinevezett Pancsen Lámát a legtöbb tibeti, legyen az Tibetben vagy száműzetésben élő, pusztán szélhámosnak tartja. Nem fogadják el őt vallási tekintélynek, eseményeken való feltűnésekor gyakran figyelemre se méltatják, vagy csak pénzjutalom felajánlása mellett hajlandóak részt venni a vele való találkozókon.

Ennek ellenére a kínai állami média gyakran idézi őt, ahogy megnyilvánulásaiban a kommunista párt irányvonalát igazolja és dicséri annak tibet politikáját.

A Hszi Csin-ping kínai vezetővel pénteken Pekingben tartott ritka találkozóján Gyalcen Norbu megfogadta, hogy saját maga is hozzájárul az etnikai egység megteremtéséhez és „a vallás kínaizálásának” szisztematikus előmozdításához – jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.

Megjegyzései arra a Hszi által indított átfogó kampányra utalnak, amelynek célja, hogy megtisztítsa a vallási hagyományokat az idegen befolyástól, és szigorúan hozzáigazítsa őket a hagyományos kínai kultúrához – és a hivatalosan ateista kommunista párt tekintélyelvű uralmának elismeréséhez.

Gyalcen Norbu a hírügynökség szerint megesküdött arra is, hogy szilárdan szem előtt tartja Hszi Csi-ping tanításait, határozottan támogatja a párt vezetését, és szilárdan szolgálja a nemzeti egységet és az etnikai szolidaritást.

Hszi Csi-ping válaszában nyomatékosan javasolta, hogy vigye tovább a tibeti buddhizmus „hazafias és vallási hagyományait”, és járuljon hozzá „a kínai nemzet erős közösségi érzésének” előmozdításához – jelentette a Hszinhua.

A találkozóra a Dalai Láma által kinevezett Pancsen Láma eltűnésének 30. évfordulóján került sor.

A tibeti buddhizmus második legfontosabb alakjának, a X. Pancsen Lámának 1989-ben bekövetkezett halálát követően a Dalai Láma egy tibeti gyermeket, Gedün Csöki Nyimát nevezte meg reinkarnációként.

Asszonyok imasállal tisztelegnek az eltűnt Pancsen Láma képe előtt egy megemlékezésen

 

Három nappal a kiválasztása után azonban Gedün és családja eltűnt. Az amerikai kormány jelentései szerint a kommunista párt áll az eltűnés hátterében, amit az sosem tagadott. Ezután Peking egy másik Pancsen Lámát nevezett ki. Gedün azóta sem jelent meg a nyilvánosság előtt, sokan abban is kételkednek, hogy életben van.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter az évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában elítélte a kínai hatóságokat, amiért „elrabolták” őt és családját. Felszólította Pekinget, hogy azonnal engedje szabadon Gedün Csöki Nyimát, és „hagyjon fel a tibetiek vallási meggyőződésük miatti üldözésével”.

2020-ban a kínai kormány először ismerte el hivatalosan, hogy tudomása van Gedün Csöki Nyima sorsáról. A nyilvánosság előtt „egy főiskolát végzett, dolgozó emberként” jellemezték, aki a családjával együtt nem kívánja, hogy „jelenlegi normális életüket” bárki is megzavarja.

Eközben Gyalcen Norbu felnőtté válása óta egyre nagyobb szerepet tölt be, csatlakozott egy vezető kínai politikai testülethez, gyakran jelenik meg fontos pekingi eseményeken, és nagy tömegekkel találkozik Kína tibeti régióiban.

A Pancsen Láma vitatott kinevezését a szakértők és a tibeti száműzetésben élő közösség egyaránt, széles körben úgy értékelik, mint Peking kísérletét arra, hogy előkészítse az utat ahhoz, hogy a Dalai Láma halála után a párt nevezze ki annak reinkarnációját. Őszentsége azóta él száműzetésben, hogy 1959-ben a kommunista párt uralma ellen indított sikertelen tibeti felkelést követően Indiába menekült.

A Dalai Láma évtizedeken át állandó szálka volt Peking szemében, mivel száműzetésében is sok tibeti ember hűségét élvezte, és a nagyobb autonómiáért folytatott küzdelmüket a világ színpadán is életben tartotta. Kínai tisztviselők „szeparatistaként” és „szerzetesi ruhába öltözött farkasként” tekintenek a Nobel-békedíjas vallási vezetőre.

A Dalai Láma közölte, hogy júliusban, 90. születésnapja körül fogja nyilvánosságra hozni az utódlással kapcsolatos részleteket. Legutóbbi, a “Voice for the Voiceless” című könyvében, a Dalai Láma azt mondta, hogy az utódja a „szabad világban” fog születni, ami azt jelenti, hogy Kínán kívül.

Peking ragaszkodik ahhoz, hogy a párt válassza ki az utódját – csakúgy, mint az összes tibeti buddhista láma reinkarnációját. A Dalai Láma és támogatói err azt mondták, hogy a Kína által kijelölt utódot úgysem fogja senki tiszteletben tartani.

(A kiemelt képen Gyalcen Norbu, a kínai hatalom által kinevezett Pancsen Láma)

 

Korábbi cikkeink a témában:

 

Nepál nem engedi beutazni a “kínai” Pancsen Lámát

A Központi Tibeti Adminisztráció nyilatkozata…

A Központi Tibeti Adminisztráció megünnepelte…

Pénzjutalom a “Pancsen Láma” áldása mellé

Tibetiek tiltakozása a Pancsen Láma 33. születésnapján

A tibetiek nem vesznek tudomást…

25 éve tűnt el a Pancsen Láma

A kínai Pancsen Láma vezető tisztséget kapott hazájában

Egy hat éves kora óta fogságban élő ember arca

A Dalai Láma az utódlásról…

 

Forrás – CNN

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

Buddha FM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Műsorajánló

A Menedékadó Fejedelem 90. születésnapja

Összeállítást hallgathatnak meg a Menedékadó Fejedelem, a XIV. Dalai Láma 90. születésnapja alkalmából. Készítette: Fenyvesi Róbert és Horváth M. Zsófia (2025) Az adás időpontja:2025. július

Hírek

Őszentsége köszönő üzenete

Őszentsége, a Dalai Láma a közelmúltban töltötte be 90. életévét. A jeles eseményt világ minden táján megünnepelték, Őszentsége rengeteg jókívánságot és gratulációt kapott. Ezeket köszöni