Tibeti gratulációk III. Károly királynak

Őfelsége, II. Erzsébet szeptember 8-i halálát követően a trónöröklési hagyományoknak megfelelően az addigi walesi herceg, Károly lett a brit trón örököse. Holott a koronázás még nem, a királlyá nyilvánítás már megtörtént, így III. Károly lett Anglia királya, az Egyesült Királyság és a hozzá tartozó nemzetközösségek uralkodója valamint az anglikán egyház feje.  A királynő halála utáni […]

Ima a Dalai Láma hosszú életéért

Szeptember 7-én öt szervezet együttműködésével imaszertartást tartottak Őszentsége, a Dalai Láma hosszú életéért. A szertartást Őszentsége indiai székhelyén, Dharamszalában, az ottani fő tibeti templomban a Cuglagkhang-ban tartották. Őszentsége rezidenciája kapujában találkozott a szervezetek képviselőivel akik átkísérték őt a templom udvarán. Megérkezvén a templomba a hagyományos tibeti vendégfogadó csemegével, csema csangpuval kínálták, amiből vett is egy […]

A helyes megélhetés keleti és nyugati aspektusai 2. rész: A gazdasági szempontok – Interjúalanyunk Király Gábor szociológus, egyetemi tanár

A Buddha beszédei között több utalás és intelem is található, olvasható a helyes életmóddal, megélhetéssel, életvitellel kapcsolatban. Király Gábor szociológus, a One Drop Zen Közösség gyakorlója tart egy kurzust a Therakadémia hallgatóinak a helyes életmód keleti és nyugati felfogásáról, ennek kapcsán beszélgettünk. Interjúnk első részében elsősorban a morális kérdéseket jártuk körbe, a mostani beszélgetésben pedig […]

Mesterséges intelligencia vs buddhizmus – Interjú Szabados Leventével (3. rész)

Folytatjuk beszélgetésünket Szabados Leventével, aki AI adattudós, a Frankfurt School of Finance and Management docense, a Kürt Akadémia képzésvezetője mesterséges intelligencia témakörben, a párizsi Aivancity vendégprofesszora, a Neuron Solutions vezető tanácsadója alkalmazott gépi tanulás területén. (Nyelvfeldolgozás, idősoros előrejelzés, képfeldolgozás) A díjnyertes Analogy start up cég egykori alapítója és technológiai igazgatója, buddhista teológus, a tudat elkötelezett […]

Őszentsége búcsúja Őfelségétől, II. Erzsébettől

Őszentsége, a Dalai Láma Őfelsége, II. Erzsébet távozásának híre hallatán, ma reggel, rövid üzenetet küldött a királynő fiának, Őfelsége, III. Károlynak. A részvétnyilvánító levélben mély szomorúságát fejezte ki, valamint részvétét Őfelségének, a királyi családnak valamint az Egyesült Királyság népének.  “Emlékszem a koronázásáról készült fényképekre a magazinokban, amiket akkor láttam, amikor még ifjúként Tibetben éltem. Uralkodása, […]

A Dalai Láma részvétnyilvánítása Gorbacsov hozzátartozóinak

Augusztus 30-án elhunyt Mihail Gorbacsov orosz politikus, a Szovjetunió utolsó elnöke. A szovjet politikus a nemzetközi békefolyamat előmozdításában és a kelet-nyugati kapcsolatok átalakításában betöltött vezető szerepéért 1990-ben Nobel-békedíjat kapott.  Őszentsége a Dalai Láma a Gorbacsov Alapítványnak írt levelében fejezte ki részvétét, amit Őszentsége hivatalos honlapjáról idézünk: “Szívből imádkozom barátomért, valamint részvétemet fejezem ki lányának, Irina […]

Városi Ászanák sorozat: Jóga a Balatonon, avagy tudatos pihenés nyaralás közben – Interjú Klenovics Mónika jógaoktatóval

“Ilyen közel lenni a természethez, hogy a víz alattad, körbeölel minden, ami maga a négy elem, főleg este a naplementekor. Az csúcsélmény volt.” Ezúttal abból a szempontból beszélgetünk a jógáról, hogy a nyaralással, pihenéssel töltött időszakot, hogyan tudja magasabb szintre emelni a gyakorlás, hogyan lehet a jóga segítségével tudatosan kikapcsolódni. A keszthelyi Harmónia Háza Jóga […]

A helyes megélhetés keleti és nyugati aspektusai 1. rész: A morális szempontok – Interjúalanyunk Király Gábor szociológus, egyetemi tanár

“Míg nyugaton tiszta, jól érthető szabályrendszert próbálunk megfogalmazni, akár vallási normák szintjén is, addig mondjuk az, hogy tartózkodom attól, hogy elvegyem, amit nem adtak – ennek nagyon különböző jelentésrétegei lehetnek.” A Buddha beszédei között több utalás és intelem is található, olvasható a helyes életmóddal, megélhetéssel, helyes életvitellel kapcsolatban. Király Gábor szociológus, a One Drop Zen […]

Városi Ászanák sorozat – Interjú Stráhl Kati jógaoktató, jógaterapeutával

“Selye János, magyar származású kutató stresszelmélete óta köztudomású, hogy a stressz az élet természetes velejárója, és nem maga a stressz okozza a bajt, hanem a stresszre adott reakció. A külső körülmények (munka, társadalom, család, anyagi gondok, tömegkommunikáció stb) átlagosan a stressznek csupán 10%-át okozzák, az esetek 90%-ban olyan belső okokra vezethető vissza a stressz, mint […]

A világ legjobb buddhista egyetemei 2022-ben

A UniRankTM közzétette a világ legjobb buddhista egyetemeinek 2022-es rangsorát! Ezen a listán kizárólag azok az egyetemek szerepelnek, amelyeknek vagy a buddhizmus az elsődleges tananyaguk, vagy buddhista szervezetek tulajdonában állnak. (Nincsenek rajta viszont olyan nagy nevű intézmények, amelyek rendelkeznek ugyan a buddhizmust kutató karral, ám a fő profiljuk nem a Buddha tana, pl. Oxfordi Egyetem, […]