A szekér, az út és a sok állomás – Interjú S. Varga Ilona fotóssal
„Minden hegynek egy darab teteje van, és arra az egy darab tetőre számtalan úton lehet feljutni. Azt gondolom, a cél az, hogy eljussunk a hegynek a legtetejére.” Tanulmányai befejezése után a könyvszakmában dolgozott, irodalmi szerkesztőként, könyvkiadóként. Később reklámvonalon tanult tovább, reklámpszichológiával, filmrendezéssel foglalkozott. Több televíziós és rádiós adás, klipek, reklámfilmek készítésében működött közre. Évtizedek […]
Határtalan buddhizmus – Interjú WonOh Sunimmal 3. rész
„…ha képesek lennénk tényleg a világot úgy látni, ahogy van, akkor nem lenne szükség tanításra sem, meg vallásokra sem, tehát akkor konfliktus mentes lenne a világ….a buddha természetnek nincsennek határai, hogy templomon belül vagy kívül legyen, tehát mindenütt ott van, és ennek a fajta tudatosítása, meg a tapasztalása ugye a gyakorlatról szól, ami most éppen […]
A jóga szerepe az állandó újrakezdésben – Interjú Diószegi Ádám, jógaoktatóval
„…Folyamatos változás az élet, minden nap egy picikét meg kell halni. Szóval én igyekszem könnyen meghalni a mindennapok során. Igyekszem könnyen elengedni a dolgokat, észrevenni azt, hogy van egy flow-ja, egy áramlása az életnek, és ha az ember hajlandó menni, akkor könnyűvé válik az élete, de hogyha próbál rögzíteni valamilyen szituációt, valamilyen anyagi hátteret, bármit, […]
A Dalai Láma állásfoglalása az atomhatalmak közös nyilatkozatáról
Nemrégiben írt alá egy közös kötelezettségvállalási nyilatkozatot az öt elismert atomfegyverrel rendelkező állam. Ebben – többek között – megállapították, hogy egy atomháborút nem lehet megnyerni, ezért soha nem is szabad kirobbantani. Az öt elismert atomfegyverrel rendelkező állam által nemrégiben aláírt közös kötelezettségvállalást követően, amely megerősíti, hogy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad […]
Bhikkhu Bódhi online dharmabeszéde – ajánló
„Együttérzés, nagylelkűség, igazság és bölcsesség” címmel tart előadást a tiszteletreméltó Bhikkhu Bódhi théraváda szerzetes, filozófus, író, műfordító január 16-án vasárnap, magyar idő szerint 15 órakor. Bhikkhu Bódhi (Jeffrey Block) amerikai théravéda szerzetes, író, fordító, dhammatanító, 1944-ben született Brooklynban. 1973-ban lett teljes avatású szerzetes Sri Lankán. 1984-től a Buddhist Publication Society angol nyelvű szerkesztője, 1988-tól elnöke. […]
Ácsán Dzsajaszáró áldása 2022-re
Ácsán Dzsajaszáró théraváda meditációs mester 2022-es áldása a képre kattintva megtekinthető: „Megint eltelt egy év és egy új érkezik. Itt a lehetőség, hogy felülvizsgáljuk életünket és olyan célokat tűzzünk ki, amelyek mentén élve sokkal jobban összhangba tudunk kerülni a Buddha bölcsességével. Ennek nem kell feltétlenül valami nagyon mélységes dolognak lennie. Ez egyszerűen csak annyit jelent, […]
Január a meditáció hónapja Jongi Mingyur rinpocsével
Legyen a január a rendszeres, napi meditációs gyakorlás hónapja – állít kihívás elé minket a Tricycle online buddhista magazin. Ha kezdők vagyunk ez a lehetőség egy jó indulás lehet, tapasztaltabb gyakorlóként pedig tovább mélyíthetjük a gyakorlatunkat. A 31 napos kihívás teljesítéséhez természetesen segítséget is kapunk a magazintól. Elsősorban egy tanítót, Jongi Mingyur rinpocsét, a tibeti […]
Tibetiek tiltakoztak a pekingi olimpia ellen
Fiatal tibeti diákok tiltakoztak a jövő februárban megrendezésre kerülő pekingi téli olimpia ellen december 11-én. A svájci Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) központja előtt történt a demonstráció. Ketten az épület előtt található a játékok szimbólumához, az öt karikához bilincselték magukat, ketten a bejárat előtt transzparensekkel tiltakoztak, míg öt társuk az épületbe jutva leültek a […]
A Dalai Láma szatipatthána tanítása – ajánló
Két napos online tanítást adott Őszentsége a Dalai Láma az „Éberség alapjairól szóló nagy tanítóbeszédről” december 17-18-án. Az említett beszéd, a Mahá-szatipatthána szutta, tibetiül denpa nyer zhag ge do, a legismertebb és a több irányzat szerint alapvető meditációs gyakorlat gyűjtemény. Mindemellett kiemelkedő szerepet a théraváda hagyományban tölt be, ezért is rendkívül különleges, hogy a Dalai […]
Küldetés: Az öröm! – filmajánló
Jól ismert az a legendás barátság, ami a Dalai Lámát és Desmond Tutu érseket köti össze. A két Nobel-békedíjas vallási vezető többször találkoztak már személyesen, a legutóbbit egy forgatócsoport is végig kísérte. Munkájuk eredménye a „Küldetés: Az öröm! – boldogságra lelni a nehéz időkben” című dokumentumfilm. „Kameráink mindent felvettek erről a történelmi eseményről” – hirdeti […]