Főoldal > Bejelentették a ‘24-es gesema vizsgák eredményeit

- Műsorajánló
Az Egyesült Államokban bejegyzett, Seattle-ben és az indiai Himácsal Prades Kangra körzetében működő Tibeti Szerzetesnői Projekt (Tibetan Nuns Project – TNP) jótékonysági szervezet bejelentette az idei év gesema vizsga eredményeit. A vizsgasorozat még augusztusban kezdődött, a jelentkező 144 szerzetesnő a gesema fokozathoz vezető megmérettetés különböző szintjein estek át. Az idei diplomázottak között 13 új gesemát avathattak fel.
“Megérkeztek a 2024-es év gesema vizsga eredményei.” – adta hírül közleményében a TNP. “A nyár folyamán rekordszámú tibeti buddhista szerzetesnő tette le a négyéves, a gesema fokozathoz szükséges vizsgák valamelyik szintjét. A 144 aspiráns szerzetesnő közül 123 ment át, ami 85%-os megfelelési arányt jelent. A 13 negyedik, és egyben utolsó éves szerzetesnő közül mindenki sikeresen tette le a záróvizsgáit.”
Az idei vizsgákat július 21. és augusztus 15. között tartották a dél-indiai Mundgod-ban, a Dzsangcsub Csöling kolostorban. Az elmúlt évekhez hasonlóan a jelöltek összegyűltek, hogy egy egy hónapos felkészülési tanulmányi időszakon vegyenek részt, mielőtt a nagyjából két hetes írásbeli és szóbeli vizsgák elkezdődtek volna. Tavaly 132 szerzetesnő vett részt a vizsgákon.
„A gesemák megnyitják az utat a többi szerzetesnő előtt, hogy kövessék őket, és a lendület egyre nagyobb” – hangsúlyozta a TNP. „Nemrég még szinte elképzelhetetlen lett volna a szerzetesnőknek ez a magas státusz. Nagyon hálásak vagyunk a támogatásukért, amellyel segítenek minket, hogy ezeket az elhivatott nőket képezzük és támogassuk!”
A TNP korábbi közleménye szerint a vizsgákon eredetileg 147 szerzetesnő vett volna részt, de hárman bizonyos okok miatt kénytelenek voltak lemondani róla. Ennek ellenére az így jelenlévő 144 jelentkező még mindig rekord számúnak számít a gesema képzés történetében.
„A nők képzése hatalmat jelent” – mondta a TNP alapító igazgatója és különleges tanácsadója, Rincsen Khandó Csögyal. „Arról van szó, hogy a szerzetesnők képessé váljanak arra, hogy saját jogon taníthassanak, és vezető szerepet vállaljanak nemzetünk történelmének ebben a kritikus időszakában.”
A gesema fokozat a legmagasabb tudományos fokozat a tibeti vadzsrajána buddhizmus gelug hagyományában, és csak nemrég vált elérhetővé a női szerzetesek számára. A férfi szerzetesek gese fokozatához hasonlóan nagyjából a tibeti buddhista tanulmányok doktori fokozatának felel meg. A szigorú vizsgák elvégzése négy évig tart, és minden évben tartanak egy vizsgát. Eddig 54 buddhista szerzetesnő szerezte meg ezt a fokozatot. A koronavírus világjárvány miatt bevezetett korlátozásoknak köszönhetően a gesema vizsgákat 2020-ban és 2021-ben kénytelenek voltak törölni, de 2022-ben már újra folytatódtak a vizsgák.
A gesema fokozat teszi lehetővé a tibeti szerzetesnők számára, hogy tanítókká, vezetőkké, példaképekké váljanak. Ez teszi alkalmassá ezeket az elhivatott nőket arra, hogy a szerzetesi és a világi közösségekben egyaránt különböző vezetői szerepeket töltsenek be, olyanokat, amelyek csak a diplomával rendelkezők számára elérhetőek, és amelyek eddig nem álltak nyitva nők előtt.
A hivatalos diplomaosztó ünnepségre novemberben kerül sor, a Bódhgajában tartott éves, kolostorok közti vitát követően. Ezzel a gesemák száma 73-ra emelkedik.
„Hálásak vagyunk az éves vizsgákat finanszírozó Geshema Alapítvány (Geshema Endowment) 159 adományozójának, köztük a Pema Csödrön Alapítványnak, a Szilícium-völgyi Közösségi Alapítvány Pierre és Pamela Omidyar Alapítványának, a Frederick Családi Alapítványnak és a Donaldson Charitable Trust-nak” – zárta a TNP.
„Köszönjük mindenkinek is, aki szponzorál egy szerzetesnőt, ezzel segítve őket az útjukon”.
A Tibeti Szerzetesnői Projekt oktatással és humanitárius segítségnyújtással is segíti a Tibetből és India himalájai régióiból származó menekült szerzetesnőket. A szerzetsnők közül sokan Tibetből menekültek, de a szervezet India himalájai határvidékeire is eljut, ahol a nők és lányok kevéssé férnek hozzá az oktatáshoz és a vallási képzéshez.
A témával kapcsolatos korábbi cikkeink:
A Tibeti Szerzetesnői Projekt szálláshelyeket épít a gesemák számára
Újra gesemákat avattak Bódhgajában
Elkezdődtek az idei gesema vizsgák
Őszentsége különleges meghallgatáson fogadta a gesemákat
Tíz újabb gesemát avattak Bódhgajában
Gesema vizsgák tibeti szerzetesnőknek
A Tibeti Szerzetesnői Projekt beszámolója az épülő elvonulási központjukról
Tankönyvsegély tibeti szerzetesnők számára
Forrás – Buddhistdoor
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
” Ez is egy evolúció, nem? Hogy mondjuk van egy mondat, vagy két-három szó egymás után és amikor a megértésnek ezen a szintjén vagy, akkor
„Abban már, hogy ezt hogy valósítják meg, nagyon nagy különbségek vannak. Az emberek sokféle képességei, hajlamai, nehézségei, története alapján és részben a különböző kultúrák hagyományainak
A Tergar Meditációs Közösség, amelyet a tibeti buddhizmus Karma Kagyü és Nyingma vonalának ismert meditációs tanítója és mestere, Jonge Mingyur Rinpocse alapított, bejelentette, hogy február