Élelmiszersegély a Gázai övezet lakosainak megsegítésére – Elkötelezett buddhizmus

Az amerikai székhelyű elkötelezett buddhista segélyszervezet, a Buddhist Global Relief (BGR) bejelentette, hogy 50.000 dollárt fordít a gázai lakosok megsegítésére, élelmiszersegély formájában. A szervezetet a jól ismert, Amerikában élő théraváda szerzetes, Bhikku Bódhi alapította, és fő tevékenységeik közé tartozik élelmiszersegélyek eljuttatása a rászorulóknak, világszerte.  Az izraeli hadsereg gázai katonai műveleteinek megkezdése óta, a területen élő […]

Az emberi jogok állapota Tibetben 2023. – éves áttekintés

A 2023-as évet jelentős mértékű nemzetközi konfliktusok jellemzik, beleértve a két nagy háborút és a sok emberi áldozatot. Miközben a világ ezekkel a válságokkal és konfliktusokkal van elfoglalva, Tibet több mint hat évtizede az a hely, ahol a leglátványosabb és legsúlyosabb emberi jogi jogsértéseket követi el a Kínai Népköztársaság, és ez a helyzet a 2023-as […]

Tibeti gratulációk Tajvan újonan megválasztott elnökének

Január 13-án tartották Tajvanon az elnökválasztásokat, amit széleskörű érdeklődés kísért világszerte. A választás győztese Lai Ching-te lett, a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) képviseletében. Ezzel, Tajvan történetében egyedülállóan, a DPP immár a harmadik ciklusban adja a szigetország elnökét.  Őszentsége, a XIV. Dalai Láma, és szikjong Penpa Cering, a Központ Tibeti Adminisztráció elnöke levélben gratulált a győztesnek. […]

Jack Kornfield: Amikor meditálsz

  „Amikor felismerjük a ’minden változik’ örök igazságát és lelki békére lelünk benne, a Nirvánában találjuk magunkat.” Suzuki Roshi   A meditációs gyakorlatok olyan tréningek, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy egyre növekvő együttérzéssel és nyugalommal csendesítsük le, összpontosítsuk és figyeljük meg a tudatunkat. A tudatunk megfigyelése először megvilágítja gondolataink, észleléseink, reakcióink és érzéseink folytonosan változó, […]

A Dalai Láma részvétnyilvánítása a japán földrengés áldozatainak

Őszentsége, a XIV. Dalai Láma Japán miniszterelnökének, Fumido Kisidának írt levelében nyílvánította ki részvétét és szomorúságát a Japánt ért január elsejei földrengés áldozatai miatt. A földrengés számos emberéletet követelt, továbbá sok a sérült és nagy az infrastruktúrában bekövetkezett anyagi kár. “Imádkozom azokért, akik életüket vesztették és együttérzésemet, részvétemet fejezem ki családjaiknak és mindazoknak, akik érintettek […]

Ácsán Dzsajaszáró újévi áldása

“Újévi áldás 2024. Íme egy újabb év. A másik év elmúlt. Mindannyian egy évvel idősebbek lettünk, egy évvel közelebb a halálhoz. Úgyhogy nincs menekvés az igaság elől. De a Buddha által adott áldás, amit számunkra az öregedés, a betegség és a halál által kitett lények kétségeire adott az, hogy próbáljunk meg zökkenőmentesen haladni egy simának […]

A Dalai Láma újévi üzenete 2024-re

“Újév alkalmából szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki jókívánságokat küldött nekem, és én is szeretnék üdvözölni mindenkit, fivéreimet és nővéreimet szerte a világban.  A sok kihívás ellenére, amivel manapság szembe kell néznünk, én optimista vagyok abban a tekintetben, hogy amennyiben egyre inkább felismerjük, mennyire egymásra utaltak vagyunk az emberiség egységében, képesek leszünk együtt munkálkodni azon, hogy […]

Az első Nemzetközi Szangha Fórum

December 20-án került sor az első Nemzetközi Szangha Fórumra (International Sangha Forum – ISF) az indiai Bihár államban, a buddhizmus talán legszentebb helyén Bódhgajában. A “buddhista csúcstalálkozón” részt vett Őszentsége, a Dalai Láma is, aki Szikkimi utazása után érkezett Bódhgajába. A rendezvényt a Nemzetközi Kongresszusi Központban tartották, ahol a szervezők az ajtóban fogadták Őszentségét. Mielőtt […]

Őszentsége gratulációja Donald Tusknak

Őszentsége, a XIV. Dalai Láma, december 14-én levélben gratulált Donald Tusknak abból az alkalomból, hogy ismét Lengyelország miniszterelnökévé választották. “Az évek során” – írta – “az Önök országa komoly erőfeszítéseket tett a demokrácia értékeinek előmozdítása érdekében, nem csupán otthon, hanem külföldön egyaránt. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy látogatást tehettem párszor az Önök gyönyörű országában, és hogy […]

A Dalai Láma nagyra értékeli India vallási harmóniáját

Mint már korábban beszámoltunk róla, december 11-én, hétfőn, Őszentsége, a XIV. Dalai Láma megérkezett az észak-kelet indiai Szikkim államba. 12-én, kedden, az állam fővárosában, Gangtokban lévő Paldzsor stadionban adott tanítást Thogme Zangpó “Harminchét bódhiszattva gyakorlat” című műve kapcsán.  Ezután Őszentsége letette az állami kormány által támogatott Karmapa park és Gyalva Lhacumpa szobrának alapkövét. Őszentsége elismerését […]