A világ összes pontján, ahol vannak buddhisták, a holdújév nagy ünnepnek számít. Ilyenkor tanácsos elmélyedni és rituálisan felkészülni az új holdév lehetőségeire és kihívásaira. A gyakorlatok széles spektrumában a ház/templom kitakarítása, a mécses/máglyagyújtás, az elmúló év tanulságainak levonása és az eljövendő évre vonatkozó jóslatok értékelése is megtalálható. A negatív érzelmeket/szellemeket hangos dobszóval, énekkel és petárdákkal is elűzhetjük. A földkutya évére vonatkozó jóslatokat meghallgathatják a Buddha FM online adásában: Mireisz László a Ji-King orákulumrendszer, Cser Zoltán a kínai asztrológia, Hollós R. László pedig a nyugati asztrológia segítségével ad tanácsokat az újévre vonatkozóan.
Idén február 16-ra esik a tibeti újév kezdete, melyet hagyományosan tizenöt napos ünnepség kísér. A hagyományok szerint a tibeti nomádok aratóünnepe jelentette az újév kezdetét. Erre az ünnepre aztán idővel számos más (bön, buddhista) vallási elem rakódott. Például, amikor 641-ben Szongcen Gampó tibeti király kínai hercegnőt vett feleségül, a két nép között addig nem látott kulturális keveredés vette kezdetét. Ennek is köszönhető, hogy a tibeti naptár átvett kínai ünnepeket. Ettől kezdve intézményesül az újévi ünnepség Tibetben.